113 éve született Kárpátalja egykori református püspöke, Forgon Pál.
Zsukovszky Miklós tiszteletes a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság alapítója volt.
Szili Katalin szavai szerint ez az emlékmű az emberi méltóság jelképe.
Szeptember 17-én Kunszentmártonban ünnepélyes keretek között adták át a nagyközönségnek a Fekete István Emlékházat.
Zahoray János festőművész emléktáblájának a felavatására került sor az Európa-Magyar Ház udvarán.
Az erdélyi származású író, kritikus, publicista és tanár 1914 és 1917 között az Ung-parti város lakosa volt.
Szabó Dezső-emléktáblát avattak Ungváron - Az elhallgatott író ma is üzen
Augusztus 26-án az Európa-Magyar Ház udvarán, tisztelői körében emléktáblát avattak a város díszpolgárának.
Tíz éven át szolgálta a beregszászi római katolikus gyülekezetet, kitartó odaadással végezte a hívek lelki gondozását Bohán Béla jezsuita szerzetes.
Az Ungvári Magyar Ház épületénél felavatták az Ung-vidékhez is kötődő Ungvári Lajos Kossuth-díjas magyar szobrász emléktábláját.
A Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága idén Beregszász kulturális élete egyik kiemelkedő képviselőjének, Nádas Annának állítottak emléket november 27-én.
Badalóban a helyi Gvadányi József Gimnázium épületének bejáratánál emléktáblát avattak Keresztyén Balázs kiváló helytörténész, művelődésszervező és tanár tiszteletére.
Badalóban 1938-ban állítottak emléktáblát a nagy költőnek.
A színészlegenda hazatért: emlékét a Munkácsy Mihály Magyar Ház falán ezentúl emléktábla őrzi, melynek domborművét a Latorca-parti város kiváló, Munkácsy-díjas szobrásza, Matl Péter készítette.
Halálának hatodik évfordulóján Szabolcsbákán felavatták vitéz Ortutay Zsuzsa szobrász, keramikus és éremművész emléktábláját
Száz évvel ezelőtt született Garanyi József beregszászi festőművész, aki Bátyúban látta meg a napvilágot
Petróci Iván ukrán költőként és műfordítóként kezdte pályáját Kárpátalján, de az 1990-es évek elején áttért az Ukrajnában önálló nyelvként el nem ismert ruszinra
Beregsom könyvtárának falán Sütő Kálmán mellett immáron a település másik neves szülöttének, Kecskés Béla pedagógusnak, költőnek is emléktábla őrzi nevét
Somban felavatták Sütő Kálmán költő, kulturális szervező és a falu egykori bírájának emléktábláját, melynek domborművét Lengyel Tibor nyíregyházi szobrász készítette.
Dr. Bellyei László író, újságíró, kritikus, a Beregszászi Állami Reálgimnázium, majd a Beregszászi Magyar Királyi Állami Gimnázium tanára és igazgatóhelyettes volt