Az Ukrenerho ugyanakkor arra kérte a lakosságot, hogy a csúcsidőszakban – különösen 16 és 23 óra között – továbbra is takarékosan használja az elektromos energiát.
Az éves gázárak köbméterenként 7,96 és 9,99 hrivnya között mozognak, és 2027 áprilisának végéig lesznek érvényesek
Állandóan visszatérő kérdés a gazdák részéről, hogy mekkora is aktuálisan a zöldségfélék vízigénye.
A KMNE idén tizedik alkalommal valósította meg az Önfenntartó nagycsalád elnevezésű programját.
Összesen több mint 7,3 millió négyzetméternyi útfelületet újítottak fel.
Ez lehetővé teszi, hogy további pénzügyi forrásokat irányítsanak társadalmilag kiemelten fontos projektekre.
Hosszú évek óta hozzá szokhattunk ahhoz, hogy a kárpátaljai fóliás zöldségtermesztők kihasználják a megye kedvező éghajlati adottságait.
Az ideiglenes alkalmazás megmutatja a megállapodás kézzelfogható előnyeit.
A fagyosszentek beköszöntéig másfél hét még hátra van, ám a kemény mínuszok már eddig is megkeserítették a kárpátaljai gazdálkodók életét.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A Brent típusú nyersolaj hordónkénti ára 119 dollárra ugrott.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Ez egy jelzés sok partnerünknek, hogy nyomást kellene gyakorolni a háború szintjének, intenzitásának csökkentésére.
Közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Az ukrán főügyészség a folyamatban lévő nyomozás keretében, ukrán bírósági határozat alapján küldött hivatalos megkeresést az izraeli hatóságoknak.
A most megtámadott uniós döntés szerint az orosz földgáz importját legkésőbb jövő őszig kellene leállítani.
A kárpátaljai méhészek legfőbb bevétele nem az egész évben értékesített mézből származik, hanem a tavasszal eladott műrajokból.
A tájékoztatás szerint a lépés május 1-jével lép hatályba.
Az édesburgonya termesztésének egyik sajátossága, hogy nem magról, hanem hajtáspalántákról szaporítható.
Az elfogadott 90 milliárd eurós európai támogatási hitel első részletét Ukrajna védelmi célú hazai termelésére fordítják.
Ilyen összegeket és befektetőket rendkívül nehéz lesz bevonni az ország alacsony hitelminősítése, a politikai instabilitás és a gyenge gazdaság miatt.
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
A mezőgazdaságban nagy szükség lenne az éltető csapadékra.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Az erről szóló egyetértési nyilatkozatot pénteken írta alá Washingtonban Maros Sefcovic, az Európai Bizottság kereskedelemért és a gazdasági biztonságért felelős biztosa és Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
A növénytermesztők jelentős része kivár: halogatja az amúgy már aktuálissá vált kukorica, napraforgó vetését.
A konfliktus kezdete óta az EU importált fosszilis energiahordozókra fordított kiadásai több mint 25 milliárd euróval emelkedtek.
Az EU továbbra is rendíthetetlenül támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását.
A beregszászi piacon már egy bő héttel ezelőtt elkezdődött a palántaszezon.