Súlyos visszaélésekre derült fény Ukrajnában: az állami ellenőrzések során kiderült, hogy a közműszolgáltatók szinte minden esetben megsértették az árképzési törvényeket. Az Élelmiszerbiztonsági és Fogyasztóvédelmi Szolgálat átfogó vizsgálatot indított, hatalmas bírságokat szabtak ki a cégekre. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója korábban arról beszélt: Ukrajnának folytatnia kell a gazdasági reformokat a növekedés érdekében, beleértve a rezsitámogatások kivezetését is.
Elképesztő visszaéléseket tárt fel az ukrán Állami Élelmiszerbiztonsági és Fogyasztóvédelmi Szolgálat jelentése. Az év első három hónapjában végzett ellenőrzések szinte minden esetben szabálytalanságokat találtak a lakás- és közüzemi díjaknál. A szakemberek a vizsgálatok 97,7 százalékában – 88 esetből 86-nál – azt tapasztalták, hogy a szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel – számolt be róla az RBC nyomán az origo.hu.
Az ellenőrzések kizárólag lakossági bejelentések alapján indultak meg. A polgárok panaszai nem voltak alaptalanok: a hatóság megállapította, hogy a közüzemi díjak elszámolásakor nem tartották be az árképzési törvényeket.
Az ellenőrzések eredményei alapján 86 esetben (97,7 százalék) azonosították a hatályos árképzési jogszabályok megsértését
– olvasható a hivatalos jelentésben. A lebukott cégekre kemény szankciók vártak. Eddig 22 cég kapott pénzbüntetést, a kiszabott összegek pedig meghaladják a 860 ezer hrivnyát. A szakértők 77 alkalommal kötelezték a beszállítókat, hogy tarifáikat azonnal hozzák összhangba a törvényekkel, sőt, a mulasztó tisztviselők külön bírságokat is kaptak.
A fogyasztók kártalanítása már megkezdődött.
A vállalkozásoknak 453 ezer hrivnyát kellett visszafizetniük a jogtalanul beszedett összegekből, az állami költségvetésbe pedig 112,6 ezer hrivnya folyt be a büntetésekből. A hatóság hangsúlyozta, hogy a kormányzati felügyelet jelenleg csak a fogyasztói panaszok után lép közbe, és kizárólag a konkrétan felvetett problémákat vizsgálják.
Ez azért is fontos, mert Ukrajna és az IMF már megállapodott a háború alatti közüzemi díjakról.
Korábban közölték, hogy január 1-jétől automatikusan újraszámolják a számlákat, így az orosz csapások utáni kiesések miatt senkinek nem kell többet fizetnie.
Az IMF eltöröltetné Ukrajnával a rezsitámogatást
Lapunk januárban hírt adott arról is, hogy a davosi Világgazdasági Fórumon Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója arról beszélt: Ukrajnának folytatnia kell a gazdasági reformokat a növekedés érdekében, beleértve a rezsitámogatások kivezetését is.
Még mindig támogatott az elektromos áram és a fűtés […] De ennek meg kell szűnnie. A költségvetési helyzet tekintetében továbbra is van tennivaló. Jelenleg azt vizsgáljuk, hogyan lehet igazságosabbá tenni az adóztatás terheinek megosztását, és ez nem könnyű feladat, de meg kell valósítani”
– mondta Georgieva.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.