Az elfogadott 90 milliárd eurós európai támogatási hitel első részletét Ukrajna védelmi célú hazai termelésére fordítják. Ez magában foglalja a drónokat és a teljes haditechnikai szektort – jelentette ki Volodimir Zelenszkij az X-en közzétett bejegyzésében.
Az ukrán elnök hozzátette, az energiaszektor védelmére is jelentős összeget fordítanak az első utalásból:
A következő télre mindent a lehető legnagyobb mértékben meg kell védenünk. Ennek érdekében a helyi költségvetések mellett a központi költségvetésből is elkülönítenek forrásokat. A finanszírozás részben ebből a 90 milliárd eurós csomagból származó részletekből történik. Várhatóan több milliárd eurót különítünk el kifejezetten az energiaszektor védelmére.
Zelenszkij arról is beszélt, hogy a Közel-Keleten tárgyalásokat folytattak, és számos megállapodás született, különösen az energiaszektorban.
Kiemelte, Ukrajna jelenleg többször annyi dízelt fogyaszt, mint sok más ország, ennek egyik oka természetesen a háború, ugyanakkor a hadsereg nem szenved dízelhiánytól.
„Az a dízelmennyiség, amelyre Ukrajnának szüksége van, nem a semmiből jelenik meg – a Közel-Kelettel kötött megállapodások biztosítják. Emellett megnyitottunk egy útvonalat a Kaukázuson keresztül, különösen azért, hogy biztosítsuk a civil lakosság dízelellátását. Más szóval több ország is segít bennünket, és garantálja az embereink számára a stabil ellátást” – közölte Volodimir Zelenszkij - közölte az index.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.
Az elfogadott 90 milliárd eurós európai támogatási hitel első részletét Ukrajna védelmi célú hazai termelésére fordítják.
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.