Primőrök futószalagon - Túl az első fordulón
Primőrök futószalagon - Túl az első fordulón
 / Gazdaság

Hosszú évek óta hozzá szokhattunk ahhoz, hogy a kárpátaljai fóliás zöldségtermesztők kihasználják a megye kedvező éghajlati adottságait. Korábban vetik el a primőrök magvait, így a hágón túli kollégáiknál két-három héttel hamarabb tudják piacra juttatni portékájukat. Az időnap előtti szezonkezdéssel idén sem volt probléma – a munka a fóliaházak környékén már a múlt év december közepén megkezdődött –, ám a hosszan tartó januári mínuszok sokak számítását keresztbe húzták.

Hirdetés

Primőrök futószalagon - Túl az első fordulón
Primőrök futószalagon - Túl az első fordulón

-    Végül is mennyire volt sikeres az első forduló?

-    A korábbi években a gazdák már hozzá szokhattak az enyhe telekhez, amikor is az év első hónapjait átvészeljük nulla fok körüli hőmérséklettel, így földműveseink a hónapos retek magját általában már december közepén, vagy még korábban elvetik – magyarázza Nagy Éva, a Pro Agricultura Carpatika falugazdásza. – Így történt ezúttal is. Viszont a januárban jelentkező kemény fagyok nyomán bizony sok minden megváltozott: a korai állomány nem egyenletesen fejlődött, a gumók egy része görbe, göcsörtös, satnya lett. Sok helyen a gazdák az újravetés mellett döntöttek. A szezon későbbre tolódott, ám az első forduló mostanra így is lecsengett. Akik többszörös takarás mellett már március végén piacra tudták dobni portékájukat, azok tisztességes haszonra tettek szert, később viszont a felvásárlási árak erősen ingadoztak. Mintha hullámvasúton ülnénk, fogalmazott az egyik termelő, hisz a kezdeti kilogrammonkénti 100 hrivnyás ár után lecsökkent az ára 50-60 hrivnya alá, de a pravoszláv húsvét után egy darabig kénytelenek voltunk még ennél is olcsóbban odaadni. A felvásárló jelenleg 40-45 hrivnyát kínál a salátaalapanyag kilójáért, ami még bőven fedezi a ráfordításokat. Ezen felbuzdulva többen gondoltak egy merészet, s a fűtetlen fóliaházban beiktattak még egy fordulót, mondván, hogy a korán kiültetett uborkapalántákkal idén amúgy is sok a probléma.

-    Jó, jó, de ők nem csúsznak ki az időből?

Hirdetés

-    Igazából ettől nem kell tartani. A tervek szerint a második fordulós retek május közepére betakarításra kerül, s akkor már nem kell félteni, babusgatni az előnevelt uborkapalántát. Amelyet a fagyos éjszakákon eddig mindig meg kellett védeni valami módon. A vészfűtésre a fűrészporos kályha, vagy az elektromos hőlégbefúvó egyaránt megfelelt. Erre a beavatkozásra a jövőben mindenképpen fel kell készülni.

-    Bár jóval költségesebb a megoldás, sokan fűtött fóliában termesztik az uborkát.

-    Ők egyértelműen a koraiságban bíznak, és eddig még sohasem csalódtak. A január közepén elvetett uborka március közepén termőre fordult, és kilogrammonkénti 200 hrivnyás bevezető áron került a fogyasztóhoz. Ugyan itt is megfigyelhettünk kisebb-nagyobb áringadozásokat, ám a kereskedők jelenleg is megadnak érte 70-80 hrivnyát, ami bőségesen fedezi a ráfordításokat. Mire a fűtetlen fóliából kikerülnek az első tételek, akkorra már meglesz a pénz ahhoz, hogy a gazdák a következő szezon indulási költségeit fedezni tudják.

-    Úgy hírlik, hogy a másik kedvenc zöldségféle, a paradicsom termesztése mellett jóval kevesebben döntöttek.

-    Magyarázható mindez azzal, hogy a lédús saláta és befőzési alapanyag előállítása jóval hosszabb időt vesz igénybe. Ha mindent jól csináltunk, akkor a fűtött hajtatásból származó első parti májusban kerülhet pultra. Addigra az uborka már bőségesen honorálta a termesztők erőfeszítéseit. A fűtött közegben emiatt kevesen foglalkoznak ezzel a növénnyel. A fűtetlen fóliasátorból pedig legkorábban június végén takarítják be az első termést. Számolni kell azzal a körülménnyel, hogy néhány hét múlva megjelenik annak szabadföldi társa, ami komoly konkurenciát jelent. Egyszóval, jövedelmezőség tekintetében a paradicsom sehogy sem tudja felvenni a versenyt az uborkával.

-    Míg a fóliában a hideg, fagyos éjszakák, addig a szabadföli parcellákon az óriási aszály jelent komoly gondot.

-    Való igaz, hogy a vízhiány miatt már sárgul az ősziek alsó levele, a korábban kijuttatott műtrágya gyengén hasznosult. Ilyen körülmények között a gyomirtózás sem igazán lehetséges. Egy ideje már nélkülözni vagyunk kénytelenek a reggeli harmatot is. A tavaszi vetések is csak sínylődnek. Mindamellett a szabadföldi növényeket is meggyötörte a hideg. A fóliaalagútba kihelyezett dinnyepalánták jelentős része károsodott, és lefagyott a korán elültetett, a hónap végére 10-15 cm-es zöld hajtást nevelt uborka is. Sikertelen kísérletnek bizonyult a csemegekukorica korai vetése, mivel a néhány centiméteres hajtásoknak szinte mindegyike károsodott. Pórul jártak azok is, akik egy-másfél héttel ezelőtt próbaképpen kiültettek néhány korai paradicsompalántát. Mint a felsorolásból kitűnik, idén sok az eredménytelen kísérlet. Ennek ellenére földműveseink rendületlenül bíznak a szerencsésebb folytatásban.

Eszenyi Gábor
 

Primőrök futószalagon - Túl az első fordulón
Primőrök futószalagon - Túl az első fordulón
Primőrök futószalagon - Túl az első fordulón
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Reform előtt az ukrán hadsereg: már júniustól jönnek a változások.

Júniustól indul az ukrán hadsereg reformja: nőnek a fizetések, a gyalogság akár 400 ezer hrivnyát is kaphat, és megkezdődhet a leszerelés.

Lövöldözés Rivne megyében: egy katonát vettek őrizetbe a toborzók elleni támadás miatt. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.

Halálos vasúti baleset történt Lviv megyében. Fotó: DSZNSZ

Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.

Újabb kárpátaljai védő vesztette életét a fronton.

A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.

A munka ünnepe Párizsban – Fotó: Unsplash

A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.

Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.