A Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) logója a szervezet bécsi székházán (Fotó: MTI/EPA/Max Brucker)
A Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) logója a szervezet bécsi székházán (Fotó: MTI/EPA/Max Brucker)
 / Gazdaság

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Hirdetés

Szuhail Mahamed al-Mazruei a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a döntést az emírségek energetikai stratégiáinak gondos mérlegelését követően hozták meg. Hozzátette, hogy a lépést nem vitatták meg más országokkal. „Ez egy kormányzati döntés, amelyet a termelési szinttel kapcsolatos jelenlegi és jövőbeli politikák alapos áttekintése után hoztunk meg” – tette hozzá.

Mazruei szerint a döntésnek nem lesz jelentősebb hatása a piacra, tekintettel a Hormuzi-szorosban kialakult helyzetre.
A tájékoztatás szerint a lépés május 1-jével lép hatályba.

A döntést az előzte meg, hogy az emírségek az iráni konfliktus során súlyos vádakat fogalmazott meg a kartellben részt vevő más arab országokkal szemben. A regionális gazdasági központnak és Washington egyik legfontosabb térségbéli szövetségesének számító ország azt vetette szomszédai szemére, hogy nem védték meg az iráni támadásoktól.

Anvár Gargas, az emírségek elnökének diplomáciai tanácsadója hétfőn a Gulf Influencers Forum nevű tanácskozáson – amely a regionális döntéshozók találkozója – bírálta a Perzsa-öböl menti arab országokat. Megfogalmazása szerint az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) – amelynek az Egyesült Arab Emírségek mellett Szaúd-Arábia, Kuvait, Bahrein, Katar és Omán is tagja – tagállamai ugyan logisztikai értelemben támogatták egymást, politikai és katonai szempontból álláspontjaik azonban „történelmi mélyponton voltak”.

„Az Arab Ligától elvártam ezt a gyenge kiállást, és ezért az nem is lepett meg, de az együttműködési tanácstól nem számítottam erre és csodálkozom is rajta”

– hangoztatta.

Az emírségek döntése súlyos csapás a kőolajat exportáló országok számára és azok de facto vezetőjére, Szaúd-Arábiára, nem utolsósorban azért, mert a közel-keleti konfliktus történelmi léptékű megrázkódtatást okozott az energetikai piacokon, és bizonytalanságokat hozott a nemzetközi kereskedelembe.

A régóta tagsággal rendelkező Egyesült Arab Emírségek váratlan kilépése azzal fenyeget, hogy meggyengíti az OPEC-et, amely a geopolitikai kérdésekkel vagy a kitermelési kvótákkal kapcsolatos belső nézeteltérések ellenére általában igyekezett egységes fellépést tanúsítani.

Az OPEC-tagállamok a Perzsa-öbölben a szállítóhajók elleni iráni fenyegetések és támadások miatt jelenleg is nehézségekkel küzdenek, hogy exportjukat a Hormuzi-szoroson keresztül ki tudják juttatni. Az Irán és Omán közötti keskeny tengerszoroson keresztül haladt a háború kitörése előtt a világszerte kereskedett nyersolaj és cseppfolyósított gáz mintegy egyötöde - közölte a hirado.hu.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.