Átadták az első pedagógusigazolványokat Kárpátalján - Határokon átívelő megbecsülés

Április 10-én ünnepélyes keretek között vehették át az első igazolványokat a kárpátaljai magyar pedagógusok.

Oktatás. Illusztráció

A fordítás az Ukrajna története, matematika, biológia, kémia, földrajz és fizika tesztjeire terjed ki.

A KMPSZ harmincnegyedik közgyűlésén - Oktatásügy: jövőnk a tét

Az eseményre több mint kétszáz küldött és számos meghívott vendég részvételével a Rákóczi Egyetemen került sor.

Módszertani és gyakorlati szeminárium - „A kárpátaljai magyar és ukrán nép művészete” (Tanulható hagyomány – népismeret mint élő tantárgy)

Az eseménynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Polónyi Katalin Textilmúzeuma adott otthont.

Harmincéves a Nagydobronyi Református Líceum - Hit, áldozatkészség, kitartás. Fotó: Kárpátinfó/ Marton Erzsébet

Csütörtökön ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát az eltelt harminc évért.

A zenei oktatás kilátásai és kihívásai -  „Aki dudás akar lenni, az ne féljen a hangoktól!”

A zeneoktatás a múlt kincseiből építkezik, mégis a jövő felé kell, hogy szóljon.

Összekötni a tudást és a közösséget – kezdetét vette a XIV. Kárpátaljai Vándoregyetem

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány minden ősszel megszervezi a Kárpátaljai Vándoregyetemet.

Az Egán Ede Szakképzési Centrum tanévnyitóján. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Az Egán Ede Szakképzési Centrum közös tanévnyitó ünnepségét idén a nagydobronyi református templomban tartották.

A Kárpátaljai Magyar Líceum központi tanévnyitója Visken

A Kárpátaljai Magyar Líceum (KML) 2023-ban nyitotta meg először kapuit.

Tanévnyitó a Rákóczi Főiskolán - Hit, remény, siker. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

A tanévnyitóra a hagyományoknak megfelelően a helyi református templomban került sor.

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter beszédet mond a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán 2025. szeptember 21-én. MTI/KIM/Bartos Gyula

A kárpátaljai magyarság akkor tud erős maradni, ha az oktatásban mindent biztosítunk a magyaroknak - jelentette ki Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter.

A KMPSZ központi tanévnyitó ünnepségén - Szeretettel, hűséggel és felelősséggel. Fotó: Kárpátinfó/ Marton Erzsébet

A tanévnyitó alkalom ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét.

A KRE tanévnyitó istentiszteletén - Hit, elkötelezettség, közösségépítés. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

A tanévnyitó istentiszteletre a beregszászi református templomban került sor.

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a kárpátaljai magyar iskolák központi tanévnyitó ünnepségén. Fotó: Képernyőkép (Facebook)

A kárpátaljai magyar iskolák tanévnyitó ünnepségének idén a munkácsi Szent Márton Székesegyház adott otthont.

Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára

A politikus kiemelte, hogy Kárpát-medence-szerte a magyar nyelvű oktatás egyre minőségibbé válik.

Ady Endre ösztöndíjprogram a 2025/2026-os tanévre

Pénzügyi segítség nyújtása a határon túli magyar nyelvű közoktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók számára.

Oklevélátadással zárult a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia - Új ismeretek szerzése és tapasztalatcsere

A KMPSZ idén augusztus 11. és 14. között szervezte meg a Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát.

Hankó Balázs. Fotó: MTI/Filep István

Hankó Balázs kiemelte: ma vitathatatlanul a legnehezebb helyzetben a kárpátaljai magyar közösség van.

Az Egán Ede Szakképzési Centrum tanúsítványátadó ünnepségén - „Nem elég álmodni a jövőről, építeni kell azt”

Idén immáron az ötödik kibocsátást ünneplik, s eddig 667-en szereztek az intézményeinkben tanúsítványt.

Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A Kárpátaljai Magyar Líceum létrehozatala és első évei is azt bizonyítják, hogy az összetartozás nemcsak jelszó, hanem cselekvés és alkotóerő is.

Pályaorientációs nyílt nap a Rákóczi Főiskolán - A biztos tudás. Anyanyelven, közösségben. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Ismét interaktív pályaorientációs nyílt napot tartottak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

Átadták a 2024/2025-ös tanév Ady Endre ösztöndíjait

Az Ady Endre ösztöndíj pályázat célja pénzügyi segítségnyújtás a határon túli magyar nyelvű közoktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges 6–11. osztályos, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók számára.

Ballagási ünnepség a Beregszászi Bethlen Gábor Líceumban - Tudás, tartás, értékrend. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Meghitt és lélekemelő ünnepség keretében a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum 24 végzős diákja vett búcsút alma materétől.

 Rákóczi Főiskola: Tudományos vitadélután a könyvtárban - Kiművelt emberfők – nemzetünk erősségei. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Immár hagyomány, hogy a Tudományos Diákköri Konferencia előestéjén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán neves előadók részvételével tudományos vitadélutánt tartanak.

Fordított- és családi nap a Bethlenben - Egy nap a trón körül

Rendhagyó módon, „hatalomátvétellel” kezdődött ez a nap a Beregszászi Bethlen Gábor Líceumban.

A KMPSZ nyelvhasználati és helyesírási vetélkedőin - Anyanyelvünk kiemelt szerepben. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Idén igencsak sokakat sikerült mozgósítani a Kárpátaljai magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett vetélkedőkre.

Nyílt nap a Felsőfokú Szakképzési Intézetben - Erős alap, biztos jövő! Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete profilváltáson megy keresztül, idén először nem szakképzésre, hanem középiskolai oktatásra hirdetnek felvételt.