Az Ady Endre ösztöndíj pályázat célja pénzügyi segítségnyújtás a határon túli magyar nyelvű közoktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges 6–11. osztályos, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók számára, melyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Tehetség Program támogatásával hirdetett meg a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a 2024/2025-ös tanévben is. A pályázatot magyar nemzetiségű, közép- vagy általános iskolákban tanuló gyerekek adhatták be. A 2024/2025-ös tanévben is a pályázaton elnyerhető támogatás összege 100.000 Ft/fő.
Jelentkezni a pályázatra 2024. szeptember 2. – október 2. között volt lehetőség egy elektronikus űrlap kitöltésével és a papír alapú kitöltött jelentkezési lap és kötelező csatolmányai benyújtásával (egy eredeti és egy másolat példányban). A meghirdetett felhívásra összesen 50 kérelem érkezett be. A benyújtott dokumentumcsomagok formai ellenőrzésen mentek át, melyek közül 48 minősült érvényesnek a Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács 2024. október 16-ai értékelésén. Ezt követően pontozásra kerültek a benyújtott pályázatok és a Testület felállította a rangsort. Orosz Ildikó, a KTST elnöke vezetésével még aznap ülésezett a Tanács és meghatározta a 24 fős ösztöndíjas listát.
Az ülésen elkészített, rangsorba állított lista, az ülés jegyzőkönyve, valamint a teljes adatbázis elküldésre került a pályázatot kiírók felé. Miután a támogatók jóváhagyták a Testület által ösztöndíjra javasoltak névsorát, az ösztöndíjasok értesítést kaptak a döntésről.
A 48 pályázó Kárpátalja alábbi 17 oktatási intézményéből nyújtotta be kérelmét a támogatásra:
A 2024/2025-ös tanév Ady Endre ösztöndíjainak és az emléklapok ünnepélyes átadására a XIV. Kárpátaljai Tehetségnapon került sor 2025. június 7-én a Rákóczi Főiskolán. Az ösztöndíjakat Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács elnöke és Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója adták át.
A 24 nyertes az alábbi oktatási intézményeket képviselte:
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány munkatársai ezúton is gratulálnak a nyertes pályázóknak és további sok sikert kívánnak.
Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.
Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.
Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak
A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.
Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.