A KMPSZ harmincnegyedik közgyűlésén - Oktatásügy: jövőnk a tét

Az eseményre több mint kétszáz küldött és számos meghívott vendég részvételével a Rákóczi Egyetemen került sor.

Vasvári-díjat kapott Orosz Ildikó, a Rákóczi Egyetem és a KMPSZ elnöke - Eszköznek lenni mások javára

Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében tartották december 3-án a Vasvári-díj átadását.

A KMPSZ központi tanévnyitó ünnepségén - Szeretettel, hűséggel és felelősséggel. Fotó: Kárpátinfó/ Marton Erzsébet

A tanévnyitó alkalom ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét.

Oklevélátadással zárult a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia - Új ismeretek szerzése és tapasztalatcsere

A KMPSZ idén augusztus 11. és 14. között szervezte meg a Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát.

Táborzáró rendezvény a Rákóczi Főiskolán - Élet, erő, remény. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Tíz táborban közel négyszáz gyereknek nyílt lehetősége tehetségük kibontakoztatására.

A KMPSZ nyelvhasználati és helyesírási vetélkedőin - Anyanyelvünk kiemelt szerepben. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Idén igencsak sokakat sikerült mozgósítani a Kárpátaljai magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett vetélkedőkre.

Anyanyelvi vetélkedő a KMPSZ szervezésében - Nyelvünk – a végső menedék. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér

Anyák napja előestéjén került sor a KMPSZ által szervezett Édes anyanyelvünk vetélkedőre, melyre a megye több településéről érkeztek versenyzők.

Matematikaversenyekkel kezdődött a KMPSZ vetélkedők második fordulója - Válassz példaképet, higgy önmagadban! Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Idén mintegy négyezer iskolás jelezte részvételi szándékát a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett vetélkedőkre.

Kazinczy szépkiejtési verseny Nagydobronyban - A szép magyar beszéd ünnepe. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

A Nagydobronyi Középiskola immáron 22 éve ad otthont a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett Kazinczy szépkiejtési versenynek.

Kárpátaljai magyar óvodapedagógusok konferenciája - Beregszászban Brunszvik Teréz nyomdokain

A KMPSZ március 21-én Brunszvik Teréz nyomdokain címmel szervezett konferenciát a kárpátaljai magyar óvodák pedagógusai és vezetői számára.

„Által mennék én a Tiszán…” versenydöntő Beregszászban - Népdaléneklés: töretlen a fejlődés. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Az „Által mennék én a Tiszán” népdaléneklési verseny döntőjébe az online előválogató után ezúttal 67 produkció került be.

Kárpátaljai dalnokok - Népdaléneklési verseny döntője Beregszászon. Fotó: Hagyományok Háza Hálózat

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség huszonkilencedik alkalommal rendezi meg március 22-én Beregszászon az „Által mennék én a Tiszán…” népdaléneklési versenyt.

Szórványvidéken oktató pedagógusok konferenciája Beregszászban - Kompetenciafejlesztés és annak módszerei

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) az elmúlt hétvégén a szórványvidéken oktatók számára szervezett konferenciát.

A KMPSZ XXXIII. közgyűlésén - A nehéz idők erős embereket formálnak. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

A KMPSZ december 7-én, a Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartotta meg harmincharmadik közgyűlését.

Bagdy Emőke előadása az MCC Beregszászi Képzési Központjában - Boldogságra teremttettünk. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus tartott előadást kárpátaljai pedagógusoknak az MCC Beregszászi Képzési Központjában.

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ)

A kisebbségek nyelvét csak a tanórákon lehetne használni, azokon kívül viszont kizárólag az államnyelven lehetne beszélni.

A Kárpátaljai magyar iskolák központi tanévnyitó ünnepségén - „Mindeddig megsegített minket az Úr”  Fotó: Fábián Zoltán

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében a magyar iskolák központi tanévnyitó ünnepségét idén a szépen megújult salánki református templomban tartották meg.

Keresztyén Balázs olvasótábor a KMPSZ szervezésében - Életre kelt irodalom. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által évente megrendezett, a Keresztyén Balázs pedagógusról, helytörténészről elnevezett olvasótáborra idén tizenegyedik alkalommal került sor.

A XXIII. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémián - Hittel és elköteleződéssel. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által immáron huszonharmadik alkalommal megszervezett Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia középpontjában ezúttal a digitális oktatás állt.

A 28. Anyanyelvi Irka-táborban - Vissza a gyökerekhez. Fotó:Kárpátinfo/Kovács Elemér

Ezen a héten közel ötvenen vettek részt a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett egyik legrégebbi táborban,
a 28. Anyanyelvi Irka-táborban.

Beregszászban zárult az 58. magyar nyelv hete - „A nyelv az otthonom”.Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Erzsébet

A magyar nyelv hetének záróprogramjára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében került sor.

Munkácson folytatódott a magyar nyelv hete - Az anyanyelv megőrzése misszió. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Erzsébet

A magyar nyelv hete programsorozat a Munkácsy Mihály Magyar Házban (MMMH) folytatódott.

Kárpátalja ad otthont az 58. Magyar Nyelv Hetének - „Őrizz meg bennünket, édes anyanyelv”. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Erzsébet

Az Anyanyelvápolók Szövetsége idén Kárpátalján szervezte meg a Magyar Nyelv Hetét.

A XVI. Nagyberegi Magyar Költészeti Napokon - Építsünk versből emlékoszlopot. Fotó:Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

A Nagyberegi Magyar Költészeti Napoknak immáron tizenhatodik alkalommal adott otthont a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola.

Ünnep a harcok közepette -30 éves a KMPSZ

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) a pedagógusok érdekvédelme, továbbképzése mellett immáron három évtizede küzd

Sporteszközöket adott át a KMPSZ

Ezáltal 101 iskola részesül támogatásban

Harmincéves a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) immáron három évtizede küzd azért, hogy Kárpátalján minden magyar gyermek számára elérhető legyen az anyanyelvi oktatás

Kárpátaljai siker a Szép Magyar Beszéd versenyen
Idén 55. alkalommal rendezték meg Győrött a Kárpát-medencei magyar diákok Szép Magyar Beszéd elnevezésű szépkiejtési versenyét