Árokban találtak rá egy 17 éves fiúra és motorkerékpárjára a Técsői járásban. A mentők újraélesztették, de életét már nem tudták megmenteni.
A tűz oltása közben a tűzoltók egy 72 éves férfi holttestét találták meg.
Ezúttal egy vámost és szolgálati kutyáját ábrázoló alkotást állítottak fel a városban.
A programokban a Kárpátalján nehéz körülmények között élő, illetve belső menekült 12–24 éves fiatalok vesznek majd részt.
Január 27-én továbbra is áramkimaradások lesznek Kárpátalján.
A programokban a Kárpátalján nehéz körülmények között élő, illetve belső menekült 12-24 éves fiatalok vesznek majd rész.
Ezen a találkozón egy rendkívüli életút történetébe nyerhettünk betekintést.
A kiszabott bírságok összege meghaladja a 60 ezer hrivnyát.
A ZeneVarázslat mozgalmat Dr. Várnagy Andrea zongoraművész alapította.
A magvetés évében vagyunk.
A hegycsúcson az alpinista Ukrajna és szülővárosa, Técső zászlaját bontotta ki.
A GENIUS Jótékonysági Alapítvány 2019-ben szervezte meg először a ZeneVarázslat képzés és hangverseny kurzusait.
Január 26-án megnövekedett áramszünetek lesznek Kárpátalján.
Volodimir Etnarovics védőt eltűntként tartották nyilván.
Barta Attila fornosi lelkész életében is volt időszak, amikor borúsan látta a helyzetet, de Isten megerősítette.
Panin Tibort eltűntként tartották nyilván.
Vasárnap 3-7 órás áramkimaradásokra lehet számítani Kárpátalján.
Több mint 8,3 millió hrivnya jövedelmet hallgatott el.
Elbúcsúztatták a kárpátaljai védőt, Vladiszlav Szimkovicsot.
A bor az egyetemes emberi kultúra része.
A projekt eredményeiről szóló információk terjesztése.
Ribár Natália munkássága nagyszerű példa arra, hogy a művészet miként válik mindennapjaink szerves részévé.
Szombaton 10-13 órás áramszünetek lehetnek Kárpátalján.
Szolgálati kutya buktatta le a cigarettacsempészeket a határon.
Az ünnepségsorozat a postahivatal falán található Kölcsey-emléktábla megkoszorúzásával vette kezdetét.
6500 euróért hadköteles korú férfiakat juttattak volna illegálisan Romániába.
Tetten érték a szilcei kábítószer kereskedőt.
Különleges eseménnyel méltatták a magyar kultúra napját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen.
A magyarok nemzetben, a nemzet megbonthatatlan egységében gondolkodnak, és ez tudatos választás - jelentette ki Novák Irén.
Immár hagyomány, hogy a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kiállítással ünnepli a magyar kultúra napját.