Imahét a Glória Ifjúsági és Missziós Központban - „Íme, kiment a magvető vetni…”
Imahét a Glória Ifjúsági és Missziós Központban - „Íme, kiment a magvető vetni…”

A magvetés évében vagyunk. A Kárpátaljai Református Egyház idei mottója Jézus magvető példázata. A gazdag üzenettel bíró ige figyelmeztet és bátorít is egyben, hogy tegyük azt, amire Isten elhívott bennünket, és menjünk „vetni”! Az életet adó igét. Isten szavát.

Hirdetés

A Glória Ifjúsági és Missziós Központban január 19–22. között szervezték meg az imahetet. Minden nap más-más szolgálattevő olvasta fel az igemagyarázatot az erre az alkalomra készült imafüzetből. Az alapigék rendre a magvető történetéből követték egymást, szépen sorban, megláttatva, mennyire komoly munka is a magvetés. Élénk beszélgetés alakult ki a témában, ki-ki elmondhatta saját meglátását és észrevételeit a vezérigék alapján, hogyan érintette a hallott üzenet, mit tanult belőle?

Imahét a Glória Ifjúsági és Missziós Központban - „Íme, kiment a magvető vetni…”
Imahét a Glória Ifjúsági és Missziós Központban - „Íme, kiment a magvető vetni…” 

Felnőttek és gyermekek együtt hallgatták, mit mond Isten számukra a példázaton keresztül. Ki a mag, ki a magvető és ki az ellenség? Mennyi mindent kell figyelembe venni ahhoz, hogy a mag jó talajba hulljon és megmaradjon. A földnek szüksége van az előkészítésére ahhoz, hogy a mag termést hozzon: „százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit” (lásd: Máté 13,8).

Az emberi szívnek is szüksége van megmunkálásra ahhoz, hogy gyümölcsöző legyen a megfogant és növekedésnek induló élet.  A folyamatos „öntözés” elengedhetetlen a jó terméshez. Isten gondoskodik az áldott „esőről”, de a munkát a munkás végzi el, erőfeszítéssel. Neki kell törődnie azzal nap mint nap, hogy a „táplálkozás” meglegyen. A lélek igényli a mennyei eledelt és italt, erről beszél Jézus: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha”(János 6,35)

Hirdetés

A késő délutáni órákban a Biblia tanulmányozása során valódi kincsek kerültek napvilágra. A búza és a konkoly példázatából kiderül: Isten engedi, hogy a rossz mag is növekedjék a jóval. Pusztán azért, hogy a jóban ne essen kár. De a maga idejében majd jön az aratás, és akkor az aratás Ura kiadja a parancsot: „Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be a csűrömbe” (Máté 13, 30b). Mindig kiderül, ki a „búza” és ki a „konkoly”. A búza életet jelent, a konkoly pusztulásra való. Isten szeretné, hogy „búza” legyen az életünk. De ez függ attól, hogy az igemagvak milyen talajba hullanak. Nem lehet megúszni a talaj megmunkálását. A „gyomirtást” minden esetben el kell végezni. 

És nagy szükség van a munkásra is. Ő az, aki viszi a magot, elveti, majd várja, hogy szárba szökkenjen. Gondozó szeme vigyázza a mag gyarapodását, de tudja, hogy a termés nem tőle függ. Isten adja a növekedést, a munkás csupán teszi azt, ami az ő feladata. Isten egyikünktől sem vár többet, mint amit személyesen a szívünkre helyez. A „magvetés” cél kell legyen minden ember életében ahhoz, hogy az gyümölcsöző legyen.

Az imahét üzenete, hogy vágyjunk a mennyei eledelre és adjuk tovább másoknak! A „mag” az Isten igéje, amit haladék nélkül vetni kell ott, ahol elő van készítve a talaj. Isten Lelkének vezetésével gazdag termés ígérkezik abban a közösségben, ahol adott mind a mag, mind a munkás. Tudjuk, Isten oda küld áldást, ahol „a testvérek egyetértésben élnek”. Egyet érteni pedig csak Krisztusban lehetséges! 

Hálatelt szívvel gondolunk arra, hogy Isten alkalmat teremtett az imaközösségre is ezen az áldott héten. Az imatémák változatossága lehetővé tette, hogy Kárpátalja megmaradt népéért, a gyülekezetekért, a szolgáló életekért, a magvetésért és az elvetett mag kikeléséért könyörögjünk. Van miért fohászkodni a Teremtőhöz és hálát adni egyszersmind, mert „mindeddig megsegített bennünket az Úr” (1Sámuel 7,12). Adja az Úr, hogy a magvetés évében azok az életek is elinduljanak a szolgálatban, akik eddig bátortalanok és visszahúzódók voltak. Adja az Úr, hogy megértsék: Isten tetszése szerint élni és a „magot” vetni az egyetlen, célba juttató, az igazi boldogsághoz vezető út. Adja az Úr, hogy így legyen! Ámen.

Bodnár Diána
 


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek


Imahét a Glória Ifjúsági és Missziós Központban - „Íme, kiment a magvető vetni…”
Imahét a Glória Ifjúsági és Missziós Központban - „Íme, kiment a magvető vetni…”
Imahét a Glória Ifjúsági és Missziós Központban - „Íme, kiment a magvető vetni…”
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.