A tettesek a bombát szemetes ládákba rejtették: 25 sérült, egy rendőrnő meghalt.
Orvosi hiba Dnyipróban: két sebész ellen indult eljárás.
Több mint 8,3 millió hrivnya jövedelmet hallgatott el.
Elrendelték a palágykomoróci templomgyújtogatás gyanúsítottjának őrizet alá helyezését.
A tűz Los Angelesben megfékezhetetlenül tombol, egy illegális bevándorlót gyújtogatás gyanújával tartóztattak le.
Az elkövető 5 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.
A 63 éves férfi szolgáltatása 7000 dollárt ért.
A rendőrök őrizetbe vették a 13 éves lány molesztálásával gyanúsított férfit.
Varsóban kihallgatták a Leonyid Volkov orosz ellenzéki politikus vilniusi bántalmazásával gyanúsított két személyt.
Az ügyészség több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását.
A bíróság egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.
Két indiai állampolgárral együtt embercsempészetben vett részt.
A volt elnök úgy fogalmazott, hogy "Ha ti engem üldöztök, akkor én benneteket foglak üldözni".
közölte szerdán az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR).
Az ügyvezetőt gyanúsítják a mérgezett aknába leküldött munkás halála ügyében.
A megalapozott gyanú szerint álmában próbálta megölni férjét egy szegedi nő, aki éjszaka felgyújtotta lakhelyüket.
Kárpátalján egy nagyszőlősi (Vinohradiv) lakost azzal gyanúsítanak, hogy nyilvánosan erőszakos hatalomváltás érdekében fegyveres forradalomra szólított fel.
A nyíregyházi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Az illetékes kijevi Pecserszk kerületi bíróság elrendelte Porosenko őrizetbe vételét, hogy bíróság elé állítsák, ahol döntenek majd erről - hozta nyilvánosságra pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Kárpátalján az ungvári ellenőrző ponton gyilkosság elkövetése miatt körözés alatt álló ukrán állampolgárt szúrtak ki az ukrán határőrök.
Letartóztattak Munkácson egy férfit, akit több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítanak, írja a zak.depo.ua. A 23 éves fiatalember állítólag több támadásos bűncselekmény részese volt, továbbá egy járművet is megrongált.