A KRE Levéltárában és Múzeumában egy meghitt karácsonyváró alkalomra került sor.
Gyermekkori emlékeket idéztek a kántáló énekek vasárnap délután Beregszász főterén.
Advent második vasárnapján a remény gyertyáját gyújtjuk meg.
A résztvevőket a csetfalvai református gyülekezet Palánta bábcsoportjának előadása fogadta.
A Fedák Sári nevét viselő helyi kulturális központban advent harmadik vasárnapjának délutánján szívet-lelket gyönyörködtető adventi műsort varázsoltak a helyi gyermekek.
Advent negyedik vasárnapján kedves vendégek érkeztek a szolyvai református gyülekezetbe. Ezúttal a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség küldöttsége jött el a testvérekhez.
November 23. és 26. között négy estén át Nagy Szabolcs guti és balazséri református lelkipásztor hirdette Isten igéjét a badalói református templomban.
Fellobbant a láng a Beregszász főterén álló adventi koszorú negyedik gyertyáján is, amely a szeretetet jelképezi. Méghozzá Isten irántunk való feltétlen szeretetét. Azzal, hogy elküldte közénk a fiát, a Mindenható belépett az emberiség történetébe, életközösséget alkot az emberrel.
Szokatlanul telik az idei év szerte a világon a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések miatt. Az adventi időszak mégis elhozta az örömteli várakozás csodáját a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat épületébe.
A korábbi vasárnapokon Beregszászban meggyújtottuk a hit és a remény gyertyáját, jelezve, hogy az itteni magyar nemzetrész tagjai bíznak a Megváltóban
Az advent legfőképpen az elmélyülés és a számvetés időszaka, amikor is embertársainkkal együtt az ellenségeskedés helyett a megértést és a megegyezést keressük, hangzott el Beregszász főterén azon a ma megtartott ünnepségen, amelyen az adventi koszorún meggyújtották a reményt jelképező második gyertyát.
Beköszöntött az advent, amely kétezer év óta a várakozás, a csönd és az elmélyülés időszaka. A koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt a világ zaja elhalkult, így külsőségektől mentesen várhatjuk a Megváltó eljövetelét, s figyelhetünk belső énünk rezdüléseire. Az egyház ilyenkor arra ösztönzi a híveket, hogy cselekedeteik középpontjában az irgalmasság, a segítőkészség és az önzetlenség álljon. Ezek a gondolatok a Beregszász központjában elhelyezett adventi koszorú első gyertyájának meggyújtása után hangzottak el, rögtönzött sajtótájékoztató keretében. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet immár ötödik éve szervezi ezeket a meghitt alkalmakat. A történelmi egyházak jelen lévő képviselői a gyertyagyújtás után azért fohászkodtak, hogy mihamarabb múljon el a veszélyhelyzet, s hogy a mostani megpróbáltatások segítsenek bennünket abban, hogy a krisztusi lelkület mind mélyebben érintsen meg bennünket.
Beköszöntött az adventi időszak, amely kétezer év óta a várakozás, a csönd és az elmélyülés időszaka. A koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt a világ zaja elhalkult, így külsőségektől mentesen várhatjuk a Megváltó eljövetelét, s figyelhetünk belső énünk rezdülésére.
Adventi ünnepség a Nefelejcs rehabilitációs központban
Gyermekek a gyermekekért – jótékonysági vásár Beregszászban
Sárosoroszi: a Hangraforgó együttes adventi műsora
Beregszászban meggyújtották advent második gyertyáját
Beregszászban koncertezett a Sárik Péter Trió és Falusi Mariann