„Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, mint amit fel tudnék sorolni” – hangzott a 40. zsoltár 6-verse a Mezővári határában található Fogyatékkal Élő Gyerekek Nefelejcs Rehabilitációs Központjában advent utolsó napjaiban megszervezett ünnepségen.
Zán Fábián Sándor püspök áhítatában kiemelte, milyen sok csodát tapasztaltak meg az ide járó sérült, fogyatékkal élő gyermekek, szüleik és nevelőik. Kegyelmes az Isten. Lehajolt hozzánk, kiemelt a pusztulás verméből, elküldte szent fiát megváltóul, hogy aki tiszta hittel fordul hozzá, hisz őbenne, az kegyelmet kapjon s örök élete legyen.
Az ide járó gyermekek műsorából sugárzott az őszinteség, az öröm. Soha nem volt még olyan erős hatással rám a Halleluja című ének, mint amit itt hallottam Rozikától meg az intézményt vezető Zán Fábián Judittól! Az a szeretet, ami a nevelőkből áradt, nem csupán a gyermekeket nyugtatta le, de azokat is, akik az adventi időszakban leginkább a rohanást, a munkát látják. Csodálatos élményt nyújtott az a tánc, amelyikben a nevelő lába volt a botladozónak, s ölelő karjában forgatta meg a perdülésre képtelent. Simogató kezük, biztató mosolyuk mindig pont idejében érkezett. Együtt éltek, játszottak a gyerekekkel, ami felszabadulttá, bátorrá tette őket.
– Én magam nem szeretek szerepelni, de Rozika bátorsága megszégyenített, így hát odaálltam mellé, mert kellett neki az erősítésem
– mondja Zán Fábián Judit. – S lám, milyen csodálatos élménnyel gazdagított minket! Ezek a gyerekek egyébként minket is nevelnek, hatalmas szeretetet kapunk tőlük, s megtanítanak bennünket értékelni az apróságokat. Ma már például nem bosszankodom, ha a fiaim sáros cipővel jönnek haza – ezekre a gyerekekre gondolok, akiknek soha nem lesz sáros a cipőjük…
– Hány gyerekkel foglalkoznak a központban?
– 2013-ban indultunk, jelenleg három csoportban 52-53 gyerek jár hozzánk heti három- négy alkalommal, akiket saját autóbuszunkkal szállítunk reggel ide, este pedig haza. Emellett vannak, akiket hetente egyszer individuális foglalkozásokra hoznak be a szülők.
– Milyen eredményeket tapasztalnak?
– Ó, ezeknél a gyerekeknél csak apró eredményekre kell gondolni, de sokszor azokat is hatalmas csodaként éljük meg. Az egyik lényeges dolog, hogy elindul náluk a szocializációs folyamat. Igyekszünk segítséget nyújtani a szülőknek is.
Vannak olyan képzéseink, amelyekre őket is meghívjuk, gyakorlati tanácsokkal látjuk el őket. Emellett fejlesztő játékokat, eszközöket biztosítunk számukra. S holland segítséggel sikerült néhány családnál megoldani a fürdőszoba, illetve a bejárat akadálymentesítését is.
A karácsonyi műsor végén a szülők nevében Kristofóri Ildikó hálatelt szívvel mondott köszönetet ezúttal is a nevelőknek, akik mindig szeretettel és alázattal fordulnak gyermekeik felé, így biztos kézben tudhatják napközben is őket, akiket Isten ajándékaként fogadtak, s látják, tapasztalják, hogy az Úrnak terve van velük.
Adjon Isten erőt, kitartást, békességet a szívekbe! Az olvasókkal együtt áldott karácsonyt és hittel teli boldog új esztendőt kívánunk az intézmény nevelőinek és neveltjeinek, szüleiknek egyaránt.
Marton Erzsébet
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.