A Vérke-parti városban már hagyománnyá vált advent időszakának közös ünneplése. A Beregszászi Városi Tanács szervezésében december 8-án városunk főterén fellobbanhatott a remény gyertyája is.
A jelenlévőket Babják Zoltán polgármester köszöntötte. „Ezt az időszakot a várakozás, a szeretet ünnepére való készülődés jellemzi. Év vége felé pedig a háláról sem feledkezhetünk meg. Köszönetet kell mondanunk azoknak, akik segítettek, mikor szükségünk volt rá” – hangsúlyozta. Ezt követően városunk elöljárói közösen gyújtották meg az adventi koszorú gyertyáit.
„Mindennapi tennivalóink idején meg kell állnunk, és Jézussal, az igazán lényegessel kell foglalkoznunk” – emelte ki Molnár János esperes. Marosi István görögkatolikus atya a betlehemi születést helyezte a közönség szívére. „Krisztus születésével a boldogság, a szeretet költözhet be otthonainkba, csupán igaz hittel kell kérni jóságát” – tette hozzá Cserniga Gyula református lelkész. Majd egyházaink képviselői áldást kértek az ünneplők életére.
A délután zárásaként a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola kórusának előadását hallhattuk. Este pedig a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban premier előadásra került sor Adventi fényfüzér címmel.
Kurmay Anita
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke