Kárpátaljai görögkatolikusok zarándokoltak Máriapócsra

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerülete immáron hagyományosan Szent Illés próféta ünnepére tervezi a máriapócsi gyalogos zarándoklatot.

Színjátszó tábor, hetedszer

Útjára indult a színjátszó tábor, amely több mint negyven 7 és 16 év közötti fiatal részvételével immáron hetedik alkalommal kerül megrendezésre.

Búcsú a beregardói Szent Kinga templomban

Ezen a vasárnap délutánon a Beregszászhoz tartozó település központjában két évvel ezelőtt felavatott Szent Kinga templom zsúfolásig megtelt

Presbiterek fogadalomtétele Beregardóban

Isten mindenkor embereket hív el gyülekezetéből, akikre különleges felelősséget helyez, a gyülekezet vezetését bízza rájuk

Őrizetben: hadkötelest próbáltak átcsempészni az államhatáron Kárpátalján

A kárpátaljai rendőrök elfogtak két férfit, akik katonaköteles férfiakat szállítottak külföldre

Kárpátalján egy hét alatt 355 büntetést osztottak ki motorkerékpárosoknak

Kárpátalján az elmúlt héten 715 motorost ellenőriztek és 355 közlekedési szabálysértésre figyeltek fel a rendőrök

Tánc, zene, játék - Bemutatóval zárult a XII. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor

A mozgalmas és élményekkel teli hét zárásaként a táborozók szüleik előtt mutatták be, mit tanultak ez idő alatt

Kárpátalján késelés miatt őrizetbe vettek egy férfit

Nagyszőlősön egy férfi megkéselte szomszédját, aki az intenzív osztályra került

Újabb halálos baleset történt Kárpátalján

Kárpátalján egy 20 éves sofőr elütött egy 35 éves férfit, aki az intenzív osztályon életét vesztette

Halálos közúti baleset Kárpátalján

Kárpátalján, a Huszti járásban életét vesztette egy 29 éves kerékpáros nő

Könnyű pénzben reménykedett, Mercedes tehergépkocsija bánta Kárpátalján

Kárpátalján 150 doboz cigaretta elrejtése miatt lefoglaltak egy Mercedes tehergépkocsit a határőrök

Kárpátalján ezentúl szabadon lehet alkoholt árusítani

A Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció úgy döntött, hogy július 23-tól megengedi az alkoholos italok árusítását

Az almatermésűeknél az egyik probléma az, hogy nem időben és nem rendszeresen végezzük el a gyümölcsritkítást.

Öntözés, tápoldatozás (6.) -  Milyen töménységű tápoldattal öntözzünk?

A talaj- és az öntözővíz-EC ismerete nem csak egy úri hóbort, hanem bizony használnunk is kell őket a mindennapi gyakorlatban.

A nagybégányi Borsos Renáta már gyermekkorától eldöntötte, hogy fodrász lesz.

A nagybégányi Borsos Renáta már gyermekkorától eldöntötte, hogy fodrász lesz.

Kárpátalján kisfia szándékosan megölésével gyanúsítanak egy férfit

Kárpátalján a rendőrség elfogott egy férfit, akit kisfia szándékosan megölésével gyanúsítanak.

Vihar Kárpátalján: Kidőlt fák és megsérült közlekedési lámpa

Kárpátalján július 24-én éjjel a viharos szél fákat döntött ki az utakra. Ungváron egy fa megrongálta az egyik közlekedési lámpa oszlopát.

Bemutatjuk Gabóda Bélát, a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozatának vezetőjét

Bemutatjuk Gabóda Bélát, a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozatának vezetőjét.

„Ha elfogy a fa, kialszik a tűz, ha nincs rágalmazó, megszűnik a viszály. A szén parázslik, a fa lángol, a viszálykodó ember pedig perpatvart szít.”(Példabeszédek 26, 20–21)

Búvárruhás csempészt fogtak el Kárpátalján

Búvárruhás csempészt fogtak el a kárpátaljai határőrök az ukrán-román határon.

Tiszaújlaknál buktak le a 2000 dollárért vásárolt okmánnyal

Kárpátalján egy 49 éves hadköteles férfi hamisított bírósági határozattal próbált eljutni a szomszédos Magyarországra.

Jelentős segítség a Jezsuita Menekültszolgálattól a KHÖT tagönkormányzatainak. Fotó: Bunda Szabolcs

Makuk János elmondta, hogy ezúttal egy közel tíz millió forint értékű felszerelést sikerült átadni azon kistérségek számára, ahol menekülteket látnak el.

A kárpátaljai Huszton egy utcát Boris Johnsonról neveztek el

A kárpátaljai Huszt városában az egyik utcát Nagy-Britannia miniszterelnökéről, Boris Johnsonról nevezték el.

Tart a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem gabonagyűjtő akció

A program lebonyolításában jelentős szerepet vállalnak a történelmi egyházak, az érdekvédelmi szervezetek és számos helyi civil kezdeményezés

Bíróság elé került: 2700 euró kenőpénzt ajánlott a határőrnek

Kárpátalján a bíróság elítélt egy dnyiprói személyt, aki kenőpénz ellenében akadálytalanul akart külföldre utazni

Több mint száz diákkal bővül a beregszászi szakgimnázium tanulóinak száma

Idén a módosított felvételi eljárás értelmében vizsga helyett motivációs levél benyújtásával lehetett jelentkezni a meghirdetett öt szak valamelyikére

Kárpátalján több tucat borostyán és kábítószeres csomagra bukkantak a rendőrök

Kárpátalján a Munkácsi Járási Ügyészség eljárási irányítása mellett a körzetben házkutatásokat tartottak, és kábítószerhez hasonló anyagokat, valamint több tucat borostyánszerű csomagot találtak

Kárpátalján kibújt a katonai szolgálat alól, bíróság elé került

Kárpátalján bíróság elé került az a 31 éves rahói járási fiatalember, aki nem volt hajlandó belépni az ukrán Fegyveres Erők soraiba

Hasztalanul: 5 ezer dollár a tanulói jogviszony igazolásért

Kárpátalján a határőrök megakadályozták, hogy egy hadköteles fiatal hamis tanulói jogviszony igazolással lépje át az államhatárt

Az utóbbi hetven év legszárazabb nyarát éljük

Az utóbbi hetven év legszárazabb nyarát éljük, erősítette meg sokunk feltételezését Fedinisinec Erzsébet, a Beregszászi Meteorológiai Állomás vezetője