Beszélgetés Borsos Renáta fodrásszal
A nagybégányi Borsos Renáta már gyermekkorától eldöntötte, hogy fodrász lesz.
A nagybégányi Borsos Renáta már gyermekkorától eldöntötte, hogy fodrász lesz.
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

A szépségre való törekvés nem újkeletű dolog, az ókorban is sok példa mutat erre. Manapság meg már szinte el sem tudjuk képzelni az életet szépségszalonok nélkül. S nem csupán egy-egy neves alkalomból keressük fel azokat, de az ápolt külső biztosítása érdekében legalább havonta megjelenünk ott.

Hirdetés

A nagybégányi Borsos Renáta már gyermekkorától eldöntötte, hogy fodrász lesz. Tudását folyamatosan fejleszti, hogy az újonnan megjelenő technikákat is bemutassa vendégeinek. Vele beszélgettünk kezdetekről, kihívásokról.

– Hogyan indult a fodrász karrierje?

– Nagybégányban születtem, ott is nőttem fel. Tanulmányaimat a helyi iskolában kezdtem, majd kilencedik osztály után a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolába érettségiztem. Szüleim és tanáraim a helyi főiskola magyar nyelv és irodalom szakára szántak – szerettem a tantárgyat –, azonban én már akkor tudtam, hogy a fodrász szakma jobban érdekel. Felvételiztem is a főiskolára, a ZNO vizsgám azonban nem sikerült. Nem csüggedtem el, beiratkoztam Nagyszőlősre egy szakiskolába (Вище Професійна Училище), ahol megtanulhattam a szakma alapjait.

– Majd belekóstolt a szalonok világába.

– Még a szakiskolában a képzés része volt, hogy gyakorlaton vegyünk részt egy általunk kiválasztott szalonban. A választásom a beregszászi Cleopatra szépségszalonra esett. Az iskola befejezését követően pedig lehetőséget kaptam arra, hogy abban a szalonban dolgozzam. Ott nem csak a szakma fortélyaiba láttam bele mélyebben, de megtanultam emberekkel dolgozni, kollégákkal, vendégekkel. Nagyon szerettem ezt a munkahelyet. Három évig dolgoztam ott, majd úgy döntöttem, hogy otthonomban alakítok ki egy vendégek fogadására alkalmas helyet, azóta itthon várom a szépülni vágyókat.

– Hogyan emlékszik a kezdetekre?

– Nem volt egyszerű a kezdet, ezt el kell mondanom. A kollektívában én voltam a legfiatalabb, és sokszor kételkedtem magamban és az is foglalkoztatott, mit gondolnak rólam a többiek, vajon az adott vendég elégedett-e velem. Azonban a volt oktatóm rámutatott arra, hogy bíznom kell magamban és a munkámban, akkor minden könnyebb lesz.  

Hirdetés

– Mit tud nyújtani a vendégeknek?

– Női-, férfi- és gyermekfodrászként tevékenykedem. Alapszolgáltatásaim a hajvágás és -festés, valamint az alkalmi frizurák elkészítése. Továbbá a haj hosszának és dúsasságának növelésére irányuló megoldásaim is vannak – ilyen a mikrogyűrűs és hőillesztéses hajhosszabbítás, afrofonás, a botoxos és keratinos hajfeltöltés, tartós hajegyenesítés. Emellett a vitaminos kezeléseim egészségessé és széppé varázsolják a hajszerkezetet.   

– Mennyire kell másként hozzá állni a különböző nemű vendégekhez?

– Sokan azt gondolják, hogy férfiakat nyírni egyszerű. Meg kell mondanom, nem az. Némelyik férfi sokkal több odafigyelést igényel, mint egy női vendég. Például, ha a rövid hajban megmarad egy-egy hosszú hajszál, az már feltűnő. Emellett ők is követik a divatot, a legújabb trendeknek szeretnének megfelelni, ami sokszor kihívást jelent nekünk, fodrászoknak. A hölgyeknél a kínálat széles palettán mozog, tudnunk kell mindegyiket megvalósítani. Szeretnének mindig valami újat kipróbálni – új festést vagy hajformát –, ezekkel pedig lépést kell tartanunk. A gyermekekhez pedig sok türelem szükséges. Egy-egy hajigazítás során megpróbálom játékokkal elvonni a figyelmüket – volt, hogy egy gyermekjátékon ülve vagy állva nyírtam meg a kicsit, de olyan is akadt, hogy a fodrászszékben kezdtük, majd egy trambulinon fejeztük be a műveletet. Kihívás velük dolgozni, de nagyon élvezem is.     

– Az új technikák megismeréséhez pedig fejlődni is szükséges.

– A szépségiparban dolgozók számára elengedhetetlen a folyamatos fejlődés. Mint említettem, szinte hetente jelennek meg új technikák, amelyeket el kell sajátítanunk annak érdekében, hogy ne maradjunk le, és visszajáró vendégeink legyenek. A nagyszőlősi szakiskola elvégzését követően alkalmi frizurakészítő tanfolyamon vettem részt, valamint egy odesszai vállalkozás – melynek neve LuxLiss Professional – online oktatásán, ahol a tartós hajegyenesítést, a hajszerkezet újjáépítését sajátíthattuk el. Terveim között szerepel, hogy a hajfestések, színkeverések világában is elmélyítem tudásomat.

– Hogyan lehet kialakítani a megfelelő vendégkört?

– Úgy gondolom, amellett, hogy igyekszel a munkádat jól végezni, meg kell maradni embernek. Tudni kell meghallgatni a vendéget, tudni kell vele kommunikálni. Sokszor talán azért jönnek hozzánk, hogy a frizuraigazításon túl letegyék terheiket is – elmondják problémáikat, élethelyzeteiket, nekünk pedig megértőnek kell lennünk velük szemben. Azt az alázatosságot, hogy akár még fáradtan is, de végzed a munkád, meghálálják a vendégek.

Hirdetés

– Korábbi számunkban említettük, hogy Szabó Krisztina manikűrös létrehozott egy kis csapatot, melyben rajta kívül sminkes, fotós és ön, mint fodrász is helyet kap. Hogyan érzi magát a közös munka során?

– Az igazság az, hogy amikor Krisztina felkért erre a projektre, nem lelkesedtem. Fáradtnak éreztem magam, és úgy gondoltam, hogy nincs elég időm rá. De végül meggyőztek, amit nem is bántam meg. Meglepő módon a közös munka nagyon feltöltött, és élveztem is. Inspirálódtunk egymás munkáiból, arra sarkalltuk egymást, hogy még jobbak legyünk, és még tökéletesebb munkát végezzünk. Emellett tetszett, hogy a kis projektünkkel örömet szerzünk másoknak – a modelljeink is nagyon szerették az átalakulást.

– Mit jelent önnek a munkája?

– Boldog vagyok, hogy azzal keresem a kenyerem, amit szeretek csinálni, ami feltölt és kikapcsol. Nagymamám – aki már sajnos nem él – mondta mindig, hogy jó szakmát választottam, mert háborúban is nyiratkoznak az emberek. Nem gondoltam volna, hogy ezt egyszer szó szerint meg fogom élni, mégis így lett. Reméljük, lesz még béke vidékünkön…

Kurmay Anita