Az már most, a szüret kezdete előtt két hónappal is látszik, hogy az átlagosnál kevesebb várható a borszőlőkkel beültetett táblákról.
A gazdaságot befolyásoló negatív tényezők közül kiemelkedik az időjárás és az országot megszálló erők tettei.
Az Olaszrizling bőven termő, nagyszerű, harmonikus borokat adó szőlőfajta.
Az 567 milliárd forint az IMF szerint „az Ukrajnában tapasztalható, megdöbbentő élelmiszerárakat hivatott csökkenteni”.
A gyanúsított az Oroszország ellen érvényben lévő kereskedelmi korlátozásokat megszegve, katonai célokra felhasználható mikrocsipekkel kereskedett orosz partnereivel.
Ez hozzá fog járulni Oroszország bevételeinek további csökkentéséhez, miközben a folyamatos ellátás révén stabilan tartja a globális energiapiacokat.
Továbbá nemzetközi törvényszék létrehozását kérték az Ukrajna elleni háborúban elkövetett bűntettekkel kapcsolatban.
Ezzel Franciaország a harmadik ország Belgium és Portugália után, amely teljesen feltöltötte a gáztározóit.
Az intézkedés közzétételét követően azonnal érvénybe léphet
Kifizeti az év elején kitárgyalt vételárat, ha a Twitter lemond a pereskedésről.
Joe Biden bejelentette, hogy 60 millió dollárt bocsátanak Puerto Rico rendelkezésére.
Ihor Murasov biztonságban van, és hazatért családjához.
"A mi célunk ugyanaz a kezdetektől: elviselhetetlenné tenni a háború költségeit Oroszország számára, keményen sújtani a gazdaságát, megakadályozandó az offenzíva finanszírozását" - hangsúlyozták.
A rendezésnek tartalmaznia kell a lengyel állami bankok 1939 és 1945 között elrabolt vagyonának visszaszolgáltatását.
Más években a korai illatos borszőlők szeptember első napjaiban kerültek le a tőkékről, most viszont már augusztus közepétől kezdődően.
A növény nem tudta kellőképpen és kellő mennyiségben felvenni a kalciumot, ezért háromszor szükséges elvégezni a kalciumtartalmú lombtrágyázást.
Közvetve és közvetlenül is sokat tehetünk annak érdekében, hogy a termesztett növényeink jobban átvészelhessék az aszályosabb, csapadékszegényebb időszakokat.
A szabadföldi uborkának búcsút mondhatunk.
G7 csoport továbbra is "rendíthetetlenül támogatja" Ukrajnát, hogy megvédje magát Oroszországgal szemben, és "vitathatatlan jogával" élve visszaszerezze területeit.
Vízumkorlátozást léptetnek életbe 910 személyre.
A támogatás amerikai katonai felszerelések beszerzésére és Lengyelországban amerikai vezetéssel zajló kiképzésekre fordítható.
Az uniós importkorlátozás legkevesebb 7 milliárd euró bevételtől fogja megfosztani Oroszországot.
Az orosz hadsereg S-300 föld-lvegő rakétákat használt.
A rókát Botpalád község területén ejtették el helyi vadászok.
A tervet a lehetséges ellátásbiztonsági gondok miatt alakították át.
Oroszország ezzel pánikot akart kelteni Európában a tél beállta előtt.
Az ukrajnai háború következtében egyre növekvő humanitárius válság közepette a hazautalási költségek csökkentése könnyebbséget jelenthet az ukránok és családtagjaik számára.
A körülmények alapján kizárólag olyan "forgatókönyv" tűnik elképzelhetőnek, amely "célzott támadásról" szól - mondta egy szakértő.
Mintegy 280 tonna hulladékot gyűjtöttek be a Tisza ukrajnai forrásvidékén.