A zaporizzsjai atomerőmű a délkelet-ukrajnai Enerhodarban

"Láttam jelét annak, hogy érdekeltek ebben a megállapodásban" - jelentette ki az ENSZ-szervezet főigazgatója.

Nukleáris veszély / Atomerőmű

A várva várt csapadékhullám elősegíti a talajelőkészítő munkálatok megkezdését. Ahhoz, hogy kellőképpen el tudjuk végezni a fent említett munkálatokat, a talajréteg 25-30 cm-es földfelszín alatti részének nedvesnek kell lennie.

talajművelés / őszi munkálatok
A nedvességmegőrző talajművelésről (1.)

Amennyiben helytelenül és nem megfelelő időben végezzük el a talajmunkálatokat, akkor az súlyos talajpusztuláshoz vezethet.

talajművelés / Mezőgazdaság
A zaporizzsjai atomerőmű a délkelet-ukrajnai Enerhodarban

Szombat este sikerült helyreállítani az erőműben az áramellátást, így biztonságosan le tudták állítani a hatodik, egyben utolsó működő reaktort.

Nukleáris veszély / Atomerőmű
Szabó-Máté Babett esküvői dekoratőr

A derceni Szabó-Máté Babett már hat éve foglalkozik esküvői dekorációk készítésével. Megbízható, munkájára igényes, s a kihívásoktól sem retten vissza.

Interjú / dekoráció
Hadfelszerelés-javító közös központ építéséről állapodott meg Varsó Kijevvel

A találkozón azt is megvitatták, milyen ukrán közintézmények helyreállításában vehetnének részt lengyel vállalatok.

Együttműködés / Háború
Világbank: csaknem 100 milliárd dollár kár Ukrajnában, 350 milliárdos újjáépítési számla

A jelentés szerint a szegénységi arány a háború előtti 2 százalékról, 21 százalékra ugrott, miután az ukránok harmada kénytelen volt elmenekülni lakóhelyéről.

Orosz-ukrán háború / Háború
Megkezdődött a piros aranynak való betakarítása - Új termék a füstölt paprika. Fotó: Kovács Elemér

Az utóbbi években sajnos folyamatosan csökken a termesztési kedv, mivel ez a kultúra igencsak sok élőmunkát igényel.

Fűszerpaprika / Paprikatermesztés
Kárpátalja 90%-ban készen áll a fűtési szezonra

Kárpátalja iskolái és óvodái teljes mértékben készen állnak a fűtési időszakra, az egészségügyi és kulturális intézmények pedig 90 százalékban.

Fűtési szezon / Energiaválság
Washington további 675 millió dolláros katonai segítséget nyújt Ukrajnának

Lloyd Austin kiemelte, hogy Kijev támogatóinak meg kell erősíteniük a hosszú távú segítség iránti elkötelezettségüket, mert "nehéz út" áll az országukat "bátran védelmező" ukránok előtt.

Támogatás / Háború
Von der Leyen: az EU árplafont javasol az orosz gázra

Ursula von der Leyen kifejtette, az orosz gázra vonatkozó árplafon bevezetésével az EU csökkenteni fogja Oroszország bevételeit.

Energiaválság / Világgazdaság
Zelenszkij tanácsadója szerint Moszkvának nincs alapja a gabonamegállapodás felülvizsgálatára

Az orosz elnök felvetette az ukrán gabonaexport korlátozását arra hivatkozva, hogy a szállítmányok nem Afrikába, hanem az Európai Unióba mentek.

Gabonaexport / Gabonaválság
Truss: adócsökkentésekkel és reformokkal kell elérni a gazdasági növekedést

Truss kijelentette: adócsökkentésekre készül az üzleti szektor és a beruházások vezérelte gazdasági növekedés ösztönzése végett.

Brit kormányfő
Biztonsági zónát kell létrehozni a zaporizsjai atomerőmű körül

Antonio Guterres ENSZ-főtitkár azt követelte, hogy az orosz és az ukrán erők kötelezzék el magukat minden katonai tevékenység leállítása mellett az erőmű körül, és állapodjanak meg a demilitarizált kerületről.

Nukleáris veszély / Atomerőmű
Az ukrán kormányfő megnevezte a háború okozta károkat

A gyors helyreállításhoz 17 milliárd dollárra van szükség.

Orosz-ukrán háború / Háború
Bloomberg: az orosz gazdaság akár tíz évig is recesszióban maradhat

Jövőre felgyorsul az orosz gazdaság visszaesése, és a gazdaság teljesítménye csak az évtized végén vagy később áll vissza az Ukrajna elleni agresszió kezdete előtti szintre.

visszaesés / Szankciók
Ma értékeli a zaporizzsjai eseményeket a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség

Az atomerőműbe csütörtökön érkezett hat fős delegáció négy tagja hétfőn elhagyta a létesítményt, ketten pedig továbbra is a helyszínen maradnak.

Nukleáris veszély / Atomerőmű
Enerhoatom: megszakadt az összeköttetés a zaporizzsjai atomerőmű és az ukrán hálózat között

Az Enerhoatom kiemelte, hogy a 6-os számú energiablokk lemerült, és lekapcsolódott a hálózatról, és most csak a nukleáris létesítmény saját áramszükségleteit elégíti ki.

Nukleáris veszély / Atomerőmű
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség két szakértője maradt a zaporizzsjai atomerőműben

Az Enerhoatom úgy tudja, hogy a két ellenőr állandó jelleggel fog dolgozni az atomerőműben.

Nukleáris veszély / Atomerőmű
Elindult az eddigi legnagyobb gabonaszállító konvoj Ukrajnából

A teherhajók fedélzetén 282 500 tonna mezőgazdasági terméket szállítanak nyolc országba.

Gabonaexport / Gabonaválság
Egy orosz támadás több ezer tonna gabonát semmisített meg Ukrajna déli részén

Az ukrán vezérkar jelentése szerint egy nap alatt mintegy 450 orosz katona vesztette életét Ukrajnában, a háború kezdete óta pedig eddig már 49 500-an.

Támadás / Háború

Ebben a cikkünkben újra átvesszük azokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyek betartása elengedhetetlen a hatékony növényvédelem szempontjából.

Növényvédelem / Mezőgazdaság
Német kancellár: Oroszország nem megbízható energiapartner

Vlagyimir Putyin fegyverként használja az energiapiacokat, hogy megbüntesse a Nyugatot Ukrajna támogatása miatt.

Földgázhiány / Energiaválság
Szellőrózsa (eustoma) termesztése

Egy évben kétszer is ültethetjük ugyanabba a termelőházba, mégpedig márciusban és július hónapban is.

Mezőgazdaság / KMVSZ
A magyar kormány által felkarolt Egán Ede Gazdaságfejlesztési Programnak köszönhetően számos kárpátaljai méhészetben komoly fejlesztéseket hajtottak végre.

A magyar kormány által felkarolt Egán Ede Gazdaságfejlesztési Programnak köszönhetően számos kárpátaljai méhészetben komoly fejlesztéseket hajtottak végre.

Méhészet / méhészek
Drágább lesz az elektromos autók feltöltése a briteknél, mint a tankolás

Az energiaszámlák csaknem megháromszorozódtak tavaly októberhez képest.

Drágulás / elektromos autó
MÁV: változik az ukrán menekültek szolidaritási jegyének használata

A szeptember 14-én 23 óra 59 percig váltott szolidaritási jegyek az érvényességi idejükön belül felhasználhatók.

Ukrajnai menekültek / Ingyenes utazás
Ukrajna áramot exportálna Németországba

Ukrajna jelenleg Moldovába, Romániába, Szlovákiába és Lengyelországba exportál áramot.

Villamos energia export / export
A G7 csoport továbbra is kiáll az orosz kőolaj árának korlátozása mellett

A hetek továbbra is elítélik Oroszország Fehéroroszország támogatásával Ukrajna ellen folytatott "brutális, indokolatlan, igazolhatatlan és törvénytelen" támadó háborúját.

Orosz kőolaj / export