Évente 153 millió tonna élelmiszert dobnak ki az Európai Unióban

Közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.

A hulladéklerakók toxikus „örök vegyi anyagokat szivárogtatnak a levegőbe

A hulladéklerakók gázait összegyűjtő rendszer nem úgy tervezték, hogy kezelje, vagy megsemmisítse az illékony perfluor-alkil vegyi anyagokat.

Egy nápolyi pap levelet írt a maffiavezérnek, árulja el, hova ásatta el a mérgező hulladékot

A Nápoly melletti Caivano plébánosa nyílt levélben szólította fel Francesco Schiavonét, a helyi szervezett bűnözés egyik vezérét, hozza nyilvánosságra, hova ásatta el a lakosság egészségére veszélyes mérgező hulladékokat.

Több mint ezer tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Tisza ukrajnai forrásvidékén. Illusztráció

21 település, 29 iskola és 61 800 lakos és diák közvetlen bevonásával valósult meg.

Még idén elkészülhet a Makkosjánosi hulladékfeldolgozó

A tervek szerint 2023 decemberében kell befejezni a munkát.

Hulladék, szemét a folyón. Illusztráció

Szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel több romániai folyón a román-magyar határ mentén, hogy megakadályozzák az úszó hulladék átjutását Magyarországra.

Mintegy 280 tonna hulladékot gyűjtöttek be a Tisza ukrajnai  forrásvidékén

Mintegy 280 tonna hulladékot gyűjtöttek be a Tisza ukrajnai forrásvidékén.

Folytatódik a szelektív hulladékgyűjtés Beregszászban

Megbeszélést tartottak az újrahasznosító hulladéktelep áttelepítésének segítéséről

Hulladéklerakó épül a Beregszászi Járásban

Jánosi településen a hulladéklerakó kialakításához kapcsolódó kivitelezési munkákat a miskolci MENTO Környezetkultúra Kft. végezheti el nettó 7,059 millió eurós ajánlatával

Fokozottan ellenőrzik az illegális hulladéklerakókat a Beregszászi kistérségben

A rendőrök a kistérség területén fokozott ellenőrzéseket tartanak a szemétszállító vállalatok által építkezési és egyéb hulladékok illetéktelen elhelyezését illetően

Műanyag élőhellyé változott a Csendes-óceánon úszó szemétsziget

A tudósok attól tartanak, hogy az úszó műanyag hulladékon invazív fajok utazhatnak új területekre

Hulladék- és vízgazdálkodási konferencia Jánosiban

A Kárpátalján élők számára egyértelművé vált, hogy a hulladék- és vízgazdálkodás hiányosságai jelentik az egyik legnagyobb, sürgős megoldásra váró problémát

Közel két éve működtetjük a telephelyet, ez idáig százegy tonna törött üveget, kilencvenkét tonna kartonpapírt, tizennyolc tonna PET-palackot, huszonegy tonna műanyag fóliát, három tonna alu- és fémdobozt sikerült begyűjtenünk.

A Beregszászban élő Bucsinszkij Viktor arra törekszik, hogy szebb, élhetőbb környezetet teremtsen. Nemrég létrehozta a Színes tartályok („Кольорові Баки”) hulladékgyűjtő helyet, melynek célja a szelektív hulladékgyűjtés fontosságának bemutatása.

Szemetet dobált szét egy férfi Munkácson

Munkácson az éjszakai járőrözés során kijevi idő szerint körülbelül 3 órakor a rendőrök észrevettek egy férfit, aki szemetet szórt szét a szemetes kukákból

Vásárosnamény, 2021. február 6. Kommunális hulladékot távolítanak el munkagépekkel a Tiszából Vásárosnaményban 2021. február 6-án. Árad a Tisza, a folyó felső szakaszára újra nagy mennyiségű kommunális hulladék érkezik. A Felső-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai részleges mederzár mellett a nap 24 órájában távolítják el az árhullámmal Ukrajnából és Romániából érkező uszadékot a folyóból.

Árad a Tisza, a folyó felső szakaszára újra nagy mennyiségű kommunális hulladék érkezik, amelynek kiszedése pénteken megkezdődött - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az MTI-vel.

Ukrajnában a szemét több mint 90%-a hulladéklerakókba kerül
Ukrajnában az ökológiai minisztérium kijelentette, hogy a szemétnek csak egy kis része újrahasznosítható, a hulladéknak csak 6%-át küldik újrafeldolgozásra