A zaporizzsjai atomerőmű a délkelet-ukrajnai Enerhodarban
A zaporizzsjai atomerőmű a délkelet-ukrajnai Enerhodarban
 / Gazdaság

Szabadon engedték az orosz ellenőrzés alatt álló zaporizzsjai atomerőmű igazgatóját – jelentette be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) igazgatója, Rafael Grossi hétfőn, három nappal Ihor Murasov őrizetbe vételét követően, amellyel Ukrajna az orosz hatóságokat vádolta.

Grossi Twitteren arról tájékoztatott, hogy Ihor Murasov biztonságban van, és hazatért családjához.

Murasov őrizetbe vételét az ukrán állami atomenergiaipari vállalat, az Enerhoatom vezetője, Petro Kotyin jelentette be szombaton.

Telegram-üzenetében azt közölte: Murasov péntek délután autóval Enerhodarba tartott az atomerőműből, de orosz járőrök feltartóztatták, és szemét bekötve magukkal vitték. Hozzátette:

az esetről értesítette a NAÜ-t is.

Az ügynökség ezt követően jelezte: „kapcsolatba lépett az illetékes hatóságokkal”, de nem nevezte néven Oroszországot, s később azt közölte, hogy Murasovot „ideiglenesen vették őrizetbe”.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az őrizetbe vételt „az orosz állami terrorizmus újabb megnyilvánulásának és a nemzetközi jog súlyos megsértésének” nevezte.

Az Európa legnagyobb nukleáris létesítményének számító zaporizzsjai atomerőművet az orosz erők márciusban, röviddel az Ukrajna elleni támadás kezdete után foglalták el.

Az atomerőmű körül többször fellángoltak a harcok, a felek egymást vádolják a támadásokkal, a NAÜ pedig „nukleáris biztonsági és védelmi övezetet” kialakítását sürgeti. Az ügyben Grossi a héten Kijevbe és Moszkvába is ellátogat.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.