Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A Beregi Református Egyházmegye szervezésében idén immáron második alkalommal rendeztek nyári gyermektábort.
A Beregi Református Egyházmegye Misszió Bizottsága augusztus 3-án munkatársi csendesnapot szervezett Nagyberegen.
„Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából. Azon a napon ezt mondjátok majd: adjatok hálát az Úrnak, hirdessétek nevét! Adjátok tudtára a népeknek nagy tetteit!” (Ézsaiás könyve 12, 3–4)
A badalói református gyülekezetben július negyedik hetében zajlott a hagyományos vakációs bibliahét a helyi és környező falvakból is az eseményekbe bekapcsolódó gyermekek számára.
Szent Kingát, IV. Béla magyar király lányát, három nemzet – a magyar, a lengyel és a litván – is a magáénak vallja.
„Örüljetek házatok népével együtt minden szerzeményeteknek, amellyel megáld Istenetek, az Úr.” (5Mózes 12, 7)
A KRISZ-hét célja, hogy a lekonfirmált 15-16 pluszos református – de nem csak református – fiatalokat elérjék.
Már kicsi gyermekkorától foglalkoztatja a létezés lényege és terjedelme, a miértek végtelenített sorozata és a valóságon túli valóság megismerése.
Radvánszky Ferenc immáron huszonhét éve szolgál a mezőkaszonyi és a bótrágyi református gyülekezetben.
„Hallgasson meg téged az Úr a veszedelem napján, legyen oltalmad Jákób Istenének neve!” (Zsolt 20, 2)
Teherautóval nekihajtott egy férfi hétfőn az Alsó-Ausztria mödlingi járásában található Brunn am Gebirge osztrák mezőváros egyik templomának.
„Jézus, miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta néki: „Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben: azután jöjj, és kövess engem!” (Márk 10, 21–22)
Hunyadi Attila, Máramaros-Ugocsa Egyházmegye esperese és felesége, Ágnes, családi napot szervezetek a sérült gyermekeket nevelő családoknak.
A beregardói református gyülekezetben július első hetében szervezték meg a vakációs bibliahetet.
„És előfogván egy gyermeket, közéjük állítá azt, és ölébe vévén azt mondta nékik: Aki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be: és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott.” (Márk 9, 36–37)
A Tiszántúli Református Egyházkerületi Nőszövetség immáron harmincadik egyházkerületi konferenciáját szervezte meg június 28-án, amelynek a Debreceni Nagytemplom adott otthont.
„Mondjatok egymásnak Zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket: énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak!” (Efézus 5, 19)
„Szóljon 100 harang a békéért!” – különleges adománygyűjtő akciót hirdetnek a magyar johanniták
A Magyar Katolikus Egyház vasárnap tartja országszerte a péterfillérek gyűjtését a templomokban.
„A szeretet mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.” (1Kor 13,7)
A Szeretethíd programot immáron több mint másfél évtizede hirdette meg a Magyar Református Szeretetszolgálat.
„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott néktek, úgy tegyetek ti is.” (Kolossé 3, 13)
Immáron második alkalommal szervezték meg a szépkorúak találkozóját.
A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban június 8-án 17 végzős vett búcsút az alma matertől.
„De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Máté 14, 27) „Oh, milyen sokszor hányódott az én kis életem hajója „messze a parttól, a hullámok között, mert ellenszél volt.” (Máté 14, 24)
Iskolai és hittanos tanévzárót tartottak Badalóban.
Hálaadó istentisztelet a makkosjánosi református templomban - Krisztus: igazi menedék, oltalom, élet
Hálaadó istentiszteletet tartottak a felújított makkosjánosi református templomban.
„Légy kegyelmes, Uram, lásd meg, mily nyomorult lettem gyűlölőim miatt! Te emelhetsz föl a halál kapujából, hogy elbeszélhessem sok dicső tettedet.” (Zsoltár 9, 14–15)
Májust a katolikus egyház hagyományosan a Szűzanya hónapjának tartja.
A Balazséri Református Egyházközségnek 50 év után saját, ott lakó lelkésze lett.