Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A Beregi Református Egyházmegye hétvégén tartotta közgyűlését, melyre Nagyberegen került sor.
A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye 24 órás nőknek szóló mini-lelkigyakorlatot szervezett a beregszászi Pásztor Ferenc Házban.
Odesszában született, ahonnan azért költöztek Kárpátaljára, mert a szülei újra együtt szerettek volna élni.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) az elmúlt hétvégén az édesapáknak szervezett programot, melynek során a férfi Istentől elhívott feladata, férjként és apaként betöltött szerepe került terítékre.
Fekete Károly püspök szervezésében hét tiszántúli lelkipásztor összesen tizennégy kárpátaljai egyházközségben szolgált 2025 januárjának utolsó hétvégéjén.
Minden év január harmadik hetében imahetet tartanak a világ keresztény/keresztyén közösségei.
Ismerjük meg hát ezt a nehéz időben is reménységgel építkező lelkészt.
„Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet.” (Zsolt 37, 6)
Január harmadik hetében immáron rendszeresen imahetet tartanak a világ keresztény/keresztyén közösségei.
A munkácsi református gyülekezet az elmúlt vasárnap hálaadó istentisztelet keretében emlékezett a száz évvel ezelőtt született lelkészükre, a néhai Gulácsy Lajos püspök úrra.
Tudnunk kell, hogy Isten nem rak ránk nagyobb terhet, mint amit az adott helyzetben képesek vagyunk cipelni.
Óvónő vagy tanító szeretett volna lenni. Isten mégis a teológiára irányította.
Hivatalosan is távozott tisztségéből Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház eddigi első számú vallási vezetője.
A mai napon egyházunk egyik legrégebbi ünnepét üljük, amikor is a betlehemi csillag fénye elvezette a napkeleti bölcseket Jézus születésének helyszínére.
Három, Jézushoz kapcsolódó bibliai történetet forraszt egybe a vízkereszt, vagyis az Úr megjelenésének napja, amely lezárja a karácsonyi ünnepet és megnyitja a farsangot.
Hozzátette: akikben szeretet él, mindig szelíd reménységgel tekintenek a világra, még akkor is, ha bizonytalan helyzetben találják magukat.
A liturgikus rendben ma az első vértanú, Szent István kerül a figyelem középpontjába.
Szemerei János ünnepi istentiszteletet tartott Győrben.
Ézsaiás próféta könyvéből idézett, amelyet úgy foglalt össze: mily kedves annak közelítése, érkezése, aki jót hoz.
Erdő Péter karácsonyi éjféli szentmisét celebrált a Szent István-bazilikában.
Ukrajnának és a Közel-Keletnek békét, Szudánnak emberiességi segélyt kért Ferenc pápa karácsonyi üzenetében.
Ferenc pápa kerekesszékben ülve megnyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, és ezzel kezdetét vette a jubileumi szent év.
Karácsony első napja van. Jézus Krisztus megszületett és ezzel a második isteni személy a földre szállt.
Drága testvéreim az Úrban!
A hagyományokhoz híven szenteste kora délutánján Jeruzsálemből Betlehembe vonult kíséretével Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi pátriárka, hogy ott később megtartsa az éjféli misét.
Egyre közelebb érkezünk az oly nagyon várt karácsonyhoz, a Megváltó születésének ünnepnapjához.