A KRISZ nyárzáró alkalma Guton - Hit és cselekedet. Fotó : Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRISZ nyárzáró alkalma Guton - Hit és cselekedet. Fotó : Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
 / Közélet

Dicsőítéssel és evangelizációval vette kezdetét a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) Beregi és Mérce Alapszervezetének nyárzáró alkalma, melyre augusztus 30-án került sor Guton. Az élménydús programra a guti, fornosi, nagygejőci, izsnyétei, beregardói, beregrákosi, tiszacsomai, sárosoroszi és a tiszakeresztúri gyülekezetekből érkeztek fiatalok.

A KRISZ nyárzáró alkalma Guton - Hit és cselekedet. Fotó : Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRISZ nyárzáró alkalma Guton - Hit és cselekedet. Fotó : Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

A megjelenteket Balázs Antal beregardói lelkész, a KRISZ elnöke üdvözölte, aki elmondta: az ifjúsági szervezet egyik fontos céljául tűzte ki, hogy kiskörzetenként szervezzenek ifjúsági találkozókat, olyan alkalmakat, ahol Isten dicsőségének vonzása megtapasztalható, és a fiatalok elköteleződhetnek Krisztus mellett. Mert fontos, hogy a kárpátaljai fiatalok találkozzanak egymással, ismerkedjenek, ige-közelben legyenek. Nyitóáhítatának alapigéje a Máté 17,1–4 volt. Jézus megdicsőülésének története. Amely azt üzeni, hogy vannak pillanatok, alkalmak, amikor az ember átéli Isten dicsőségét, és átjárja az érzés: jó nekem itt, jó ez, amiben most vagyok. Olyankor az ember nem vágyik máshova, nem vágyik vissza a világba.

A KRISZ nyárzáró alkalma Guton - Hit és cselekedet. Fotó : Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRISZ nyárzáró alkalma Guton - Hit és cselekedet. Fotó : Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

Evangelizációs szolgálatában Kardos Ágnes nevetlenfalui lelkész Máté példáján mutatott rá arra, hogy Jézus hívására – mindent hátrahagyva – az ő követésére kell szánni magunkat. Nem elég hinni Jézusban, követni kell őt. Ehhez erős hit szükséges. A megtérés első lépése a hit. A hit és a cselekedet együtt kell legyen életünkben. Naponta, minden élethelyzetben meg kell kérdeznünk: vajon most mit tenne Jézus? Aki életét adta az én bűnömért is. Miért? Mert úgy szeret! Amíg nem értjük ezt, amíg nem fontosabb a saját jólétemnél a másik megsegítése, amíg nem természetes a hitből történő cselekedet, amíg csupán azért teszem, amit teszek, mert elvárják tőlem, addig nem tudjuk igazán követni Jézust. Máté az első hívó szóra felállt és a jól fizető állását, mindent otthagyva követte a Jézust. Nézd meg, mi a te „vámszedő széked”, mit kell hátra hagynod ahhoz, hogy igazán követni tudd őt, hogy ki tudjon emelni abból, amiben vagy, hangzott a felhívás.

A KRISZ nyárzáró alkalma Guton - Hit és cselekedet. Fotó : Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRISZ nyárzáró alkalma Guton - Hit és cselekedet. Fotó : Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

 

A szervezők különböző játékokkal színesítették a programot, melynek során jobban megismerhették egymást a fiatalok. A dicsőítő csapat vezetésével pedig zengett a dicséret nem csupán a templomban, de a napot záró tábortűz mellett is – a guti fiatalok fényfűzérekkel díszítették a templom melletti teret, és ez különösen hangulatossá tette az alkalmat –, ahol Komonyi Anita és Bodnár Gréta bizonyágtételén keresztül hallhatták a résztvevők, milyen áldott dolog megtért fiatalnak lenni.

A KRISZ nyárzáró alkalma Guton - Hit és cselekedet. Fotó : Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRISZ nyárzáró alkalma Guton - Hit és cselekedet. Fotó : Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

Az esemény során a közösség tagjai lehetőséget kaptak a lelki feltöltődésre és a közös élmények megélésére, amely méltó lezárása volt a nyári időszaknak. A házigazdák szeretetteljes vendégfogadásának köszönhetően – melyet a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatott – a testi táplálékot is megkapták a résztvevők.

Kovács Erzsébet


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


A KRISZ nyárzáró alkalma Guton - Hit és cselekedet. Fotó : Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRISZ nyárzáró alkalma Guton - Hit és cselekedet. Fotó : Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRISZ nyárzáró alkalma Guton - Hit és cselekedet. Fotó : Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRISZ nyárzáró alkalma Guton - Hit és cselekedet. Fotó : Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRISZ nyárzáró alkalma Guton - Hit és cselekedet. Fotó : Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRISZ nyárzáró alkalma Guton - Hit és cselekedet. Fotó : Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.