Neked is van egy Ninivéd?

„Ő pedig így válaszolt nekik: fogjatok meg, és dobjatok a tengerbe! Mert tudom, hogy énmiattam támadt ez a nagy vihar rátok.” (Jónás 1, 12)

Isten szolgálattal, feladattal bízta meg Jónást: „Indulj, menj Ninivébe, a nagyvárosba, és prédikálj ott, mert feljutott hozzám gonoszságának híre!” (Jónás 1, 2). Jónás hallotta Isten szavát, el is indult, de nem Ninivébe! Utálta azt a nagyvárost, utálta azokat az embereket. Gonosz, rossz emberek a niniveiek, vesszenek el, ő nem fog ilyen bűnös bandának prédikálni! Gonoszok, mit prédikáljon nekik?

Ha Jónás meghallotta az Úr hangját, ha megértette az Úr kérését, akkor ő azt is tudta, hogy nem mondhat ellent Istennek, engedelmeskednie kell! Ő pedig engedetlen. 

Tarsisba indul. Talán ott már nem fogja keresni az Úr, talán elfelejti a megbízatást, vagy talál valakit, aki hajlandó lesz elmenni oda, ahová az Úr küldi. De ő nem és nem megy oda! Rejtőzik, bújik Isten elől. 

Amikor bűnt követünk el, vétkezünk, engedetlenek vagyunk, tudjuk, hogy rosszat tettünk Isten vagy férjünk, feleségünk, szüleink, testvéreink ellen, lelkünk mélyén megszólal a lelkiismeret és feltámad a bűntudat. Akik ismerik Istent, azoknak nagyon nehéz a bűntudatot magukban hordani, takarni, titkolni! Mi is rejtőzünk szeretteink elől és Isten elől is. A rejtőzködésnek, titkolózásnak, hazudozásnak a legkülönbözőbb formáját kitalálják az emberek, csak azért, hogy megmeneküljenek tetteik, gonoszságuk, bűneik következménye elől. 

„Az Úr azonban nagy szelet bocsátott a tengerre. Nagy vihar támadt a tengeren...” A Tarsisba induló hajó tengerészei jó hajósok, jó szakemberek voltak. Látták, érezték, hogy ez a szél, ez a vihar nagyobb, mint amit az ő hajójuk kibírhat. „Félelem fogta el a hajósokat: mindegyik a maga istenéhez kiáltott.” (1, 5) A pogány hajósok imádkoztak, segítséget kértek az ő bálvány isteneiktől. Jónás, az igaz Isten szolgája nem imádkozik, ő nem tud semmiről, mert „a hajó mélyében feküdt, mély álomba merülve”.

Minden ember talpon volt, mindenki dolgozott, csak megmenekülhessenek. Tengerbe dobálták a hajórakományt, de a vihar nem csendesült. A hajóskapitány észrevette, hogy a Tarsisba induló utas (a mi Jónásunk) hiányzik. Odament hozzá a hajó mélyébe és így szólt hozzá: „Mi van veled, hogy ilyen mélyen alszol? Kelj föl, kiálts Istenedhez! Talán gondol ránk az Isten, és nem veszünk el!” (1, 6) 

Minket, keresztyéneket is megszégyenítenek a világi emberek. Mert észreveszik, megérzik, látják rajtunk, hogy valami van velünk! Mi lehetne? „Ó, semmi, minden rendben van... Kicsit fáradtabb vagyok!... Mostanában sokat fáj a derekam... A gyerekek zajosak, nyüzsögnek, nem tudok pihenni, csak ennyi az egész!” 

Nem igaz, benn a lélek megszólal, figyelmeztet, int, ítél – és mi rejtőzünk, hazudozunk, titkolózunk, mesélünk! Észrevenni rajtad, látni, hallani, mert megváltoztál. Te csak takarj, titkolózz, mesélj! De csak addig, amíg Isten, nem támaszt vihart körülötted. A vihar már nyilvánvaló, sokan szenvednek tőle, sokan belekeverednek ártatlanul is. A vihar ítélet. 

Jónás tudta, a tengerészek is megtudták, mert sorsot vetettek, és kiderült: ő miatta lett a vihar. Miatta büntet Isten. És Jónás vall! „Az Úr elől menekülök!” „Az embereket nagy félelem fogta el, amikor megtudták, hogy az Úr elől menekül.” (1, 10)

Jónás vallott, bűnvallomást tett. Megkönnyebbült? Megkönnyebbülhetett volna, ha bocsánatot kér Istentől. De Jónás nem kért bocsánatot, ítéletet kért. Menekül, a halálba menekül.

Rettenetes, ha a keresztyén ember nem találja a megbánás útját! Ha nem tud megalázkodni Isten előtt, szerettei, a szenvedők előtt! Inkább választja a halált, az öngyilkosságot, vagy a válást, a „kenyértörést”. Nekünk van menedékünk, van kihez kiáltani a legnagyobb vihar idején! Jézus minden vihart, minden hullámot lecsendesített, és ma is lecsendesít. Kiálts! Ő jön és megszabadít!

Jónás tovább akar menekülni, rejtőzni, meghalni. Sokan a halált is menekülésre használják, nem gondolnak arra, hogy a halállal nem zárult le az élet, és a nagy vihar nem szűnik meg! Csak azután jön az ítélet. Jónás nem halhatott meg! A teremtő Isten megadta az útirányt a nagy halnak. Az a hajóhoz érkezett időben, bekapta az utasát, mielőtt elsüllyedt volna, és cipelte, vitte Ninivébe, oda, ahová a teremtő Isten tervezte és utasította... Ninive népe is megtért… 

A feltámadt Úr Jézus keresi, várja a bajbajutott, titkolózó, bujkáló gyermekeit. Istennek kedves volt a „gonosz ninivei ember”, fontos és kedves a te életed is! Az Úr Jézus vár, kiálts, menekülj hozzá életed nagy viharaiban! Meghalt érted, értem, mert szeret!

Nem kell meghalnod! Életet kínál neked, engedd magad megtalálni, megmenteni! 

Neked is van egy Ninivéd? Nehéz vele, mellette élni? Szeretnéd elítélni, megbüntetni? Jó lenne megszabadulni tőle? Nem szereted! Isten szereti! Néki fontos az ő élete, megmentése. Nem véletlenül vagy ott, mellette. Neked kell megmutatni, hirdetni, élni Isten szeretetét, kegyelmét! Szeress! Nincs erőd, már belefáradtál… Reménytelen eset… Kérj erőt, szeretetet, türelmet, békességet! Kérj áldást! Istennek gondja van a te Ninivédre, a bűnös emberre. 

Próbálj szolgálni hittel és reménységgel! Nem lehet elveszett ember az, akiért imádkoznak. Légy türelmes, imádkozz, és meglátod Isten szabadító csodáját! 

Vigyázz, nehogy miattad támadjon vihar!

(Morzsák 5., 2101)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella

---

---

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

---