Beszélgetés Barta Attila református lelkésszel - A nehéz időkben is itthon kell szolgálnunk

Egy lelkész hivatása igazán nemes, ám talán a legnehezebb feladat. Isten igéjének hirdetése mellett a próbák idején is a közösség megtartását kell szolgálnia. A hívek számítanak rá, bíznak benne, megfogadják útmutatását. Éppen ezért vallja Barta Attila fornosi református lelkész is, hogy Isten szavára figyelve kell élnünk életünket. Ma vele beszélgettünk.

– Mit tudhatunk önről?

– Szernyén látta meg a napvilágot szüleim második gyermekeként. Tanulmányaimat a helyi általános iskolában kezdtem, majd Munkácson egy szakiskolában elektromechanikai tanulmányokat végeztem – ez háztartási gépek javítását foglalja magában. Azonban a szakmámban nem dolgoztam, hisz az iskola befejezését követően egy teljesen más irányba fordultam. Fiatalon nem tudtam eldönteni, hogy merre is tovább, kerestem az utam. Isten felé fordultam, aki megérintette a szívemet, így megismerhettem az életem célját is egyben – megszületett bennem egy szívbéli vágy, hogy szeretnék lelkész lenni. Ennek engedve felvételiztem a Sárospataki Református Teológiai Akadémiára, melyet sikeresen be is fejeztem.

– Magyarországi tanulmányai után egyenes út vezetett haza?

– Az akadémia ötödik évén tanultam, amikor megházasodtam. Feleségemmel együtt pedig egy Önkéntes Diakóniai Év kapcsán egy évet Németországban töltöttünk. Sérült gyermekekkel foglalkoztunk, melytől kezdetben féltünk, hisz nem tudtuk, hogyan is kell nekik jól segíteni, de hamar belerázódtunk. 2015-ben tértünk haza – akkor is egy nehéz időszakot éltünk, ahogy most is. Nagy kérdés volt számunkra, hogy jöjjünk vagy maradjunk külföldön. De mint minden kérdésünket, ezt is Istenre bíztuk, Ő pedig az igén keresztül válaszolt is: „Tartsátok meg és kutassátok Isteneteknek, az Úrnak minden parancsolatát, hogy birtokotokban maradjon ez a jó föld, és örökségül hagyhassátok utódaitokra örökre!” (1Krón 28, 8). Így tértünk haza.

– Hogyan élte meg a felszentelését?

– Az egy felemelő pillanat volt az életemben – egy útnak a lezárása, és egy másiknak a kezdete. Szakiskola után az egyetemi évek nehezen kezdődtek, de mindig reménykedtem abban, hogy sikerülni fog. És Isten meg is tartott ebben, éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Felszentelésem napján pedig nagy izgalommal álltam az Úr asztala előtt, büszke vagyok arra, hogy ezáltal része lehetek a lelkészközösségnek Kárpátalján.

– Ma pedig már egy közösség vezetőjeként szolgál.

– Fornosra kaptam meg a kihelyezésem, ma is ott élünk. Nagyon összetartó közösségünk van, erre büszke vagyok. Egy lelkész legfontosabb feladata az igehirdetés, azonban az istentiszteleteken és bibliaórákon túl különböző programokkal próbáljuk összefogni az ott élőket. Elindítottuk például a házaspárok bibliaóráját, bábmisszióval is foglalkozunk, rendszeresen megrendezzük a baba-mama klubunkat. Az egynapos utcai evangelizációnkon körülbelül háromszáz személy vett részt, amely nagyon áldásos. A fiatalokat pedig hittanórákra, konfirmációs oktatásra várjuk szeretettel. Próbáljuk tartalmasan, Isten szavára figyelve eltölteni a közösségi időt.

– Jelenleg nehéz körülmények között élünk. Mit tud tanácsolni a híveknek?

– Bármi történjék, Isten a mi urunk, az Ő tudta nélkül egy hajszál sem eshetik le a fejünkről. Azt tudom ennek fényében tanácsolni, hogy mindenki bízza rá az életét, a gondjait. Ő eddig is megtartotta népét Kárpátalján, hiszem, hogy ezután is így lesz. Minden életút más, mindenkinek egyéni útmutatásra van szüksége, ezért azt ajánlom, hogy személy szerint mindenki kérdezze meg az Urat, hogy mit is tegyen ebben a helyzetben. Ő meg fogja adni a választ.

– Meséljen kicsit családjáról.

– Az elmondottakból úgy tűnhet, hogy feleségem is lelkész, de ez nincs így, Anett kémiatanár, de nagyon sokat segít a szolgálatom során, amiért hálás is vagyok. Ugyanazon általános iskolában tanultunk, de akkor még nem barátkoztunk, majd később az ifi alkalmakon kerültünk egymáshoz közelebb. A teológiai tanulmányaim alatt kezdtünk komolyabban beszélgetni, amiből szerelem és házasság lett. Fornosra kerülésünk után ő a helyi általános iskolában kezdett tanítani. Időközben megszületett első gyermekünk, Emília, aki most már hatéves, majd világra jött Dániel is, aki szeptemberben hároméves lesz. Nagyon figyelünk arra, hogy közösen tudjunk időt tölteni, pihenni – ha időnk engedi, a természetben kirándulunk.

– Mit jelent önnek a hivatása?

– Ez az életcélom. Emlékszem, teológiai tanulmányaim alatt szembesültem azzal, hogy ez egy nem könnyű vállalás, de én kitartottam a döntésem mellett, amelyben Isten is támogatott. Örömet jelent számomra, ha leülök készülni egy igehirdetésre, vagy ha a körülöttem lévő emberek megbíznak bennem és támaszkodnak rám. Elmondhatom, hogy sok jó embert, barátot kaptam a hivatásom által, ez egy csodálatos érzés.

– Isten áldása kísérje útján!

Kurmay Anita