Mikulás-ünnepség a somi református templomban
 / Kultúra

Ajándékot kapni jó dolog. Személyre szóló ajándékot kapni még nagyobb öröm. Ám ha azt maga a Mikulás adja át, akkor az életre szóló élmény, ami felér egy kisebb csodával. A csoda a minap megtörtént az egyik tóháti községben.

Hirdetés

Ezúttal több mint száz szépen csengő gyermekhang töltötte be a nemrég felújított somi református templomot. Akik Jakab Attila helyi lelkipásztor biztatására vidám énekszóval várták, hogy megjelenjen a Mikulás és szétossza közöttük a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) dolgozóinak ide szánt ajándékát. A helybeliek mellett itt várták a Nagyszakállút a környező települések – Gut, Bátyú, Csonkapapi, Hetyen, Balazsér, Rafajnaújfalu és a beregszászi székhelyű Sámuel Alapítvány – hat-tizenkét éves korú iskolásai.

Ismét megtapasztaltuk, hogy az isteni szeretet emberi szíveken keresztül jut el hozzánk, fogalmazott köszöntőjében Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) püspöke. Sok áldás kísérje mindazoknak a sorsát, akik adományaikkal szebbé teszik számunkra az adventi várakozást.

Nagy Béla, a KRE főgondnoka arra emlékeztetett, hogy lám, ilyen különleges pillanatokban, mint a karácsonyt megelőző időszak, sem feledkezik meg rólunk az anyaország. Meggyőződésem, hogy igen sok kincset rejtenek a hamarosan szétosztásra kerülő dobozok, ám ne feledjük, a legnagyobb érték a belőlük felénk áradó szeretet, a rólunk való gondoskodás, hangsúlyozta a főgondnok.

Hirdetés

A szeretet beteljesedésének kezdete nem is kezdődhetne ennél fennköltebb hangulatban, mondta Beke Mihály András, Magyarország Beregszászi Konzulátusának első beosztott konzulja.

Szász Jenő, az NSKI elnöke arról szólt, hogy hét esztendővel ezelőtt Mikuláskor hoztak először a kárpátaljai református gyülekezeteknek, konkrétan a rászoruló és többgyermekes családoknak ajándékot. Az adományt oly sok szeretettel fogadták az itteniek, hogy úgy éreztük, az ajándékozással mi lettünk gazdagabbak, ezért aztán minden évben jövünk, mondta az elnök.

Az évszázadok óta minden évben várt csoda tehát Beregsomban újra megismétlődött. Mindannyian megtapasztaltuk, milyen felemelő pillanat az, amikor a Mikulás valakinek a csomagra írt nevét felolvassa, s azt személyesen adja át. A személyre szóló ajándékok mellett valamennyi család élelmiszercsomagot is kapott.

Mindezért a gyerekek énekekkel és versekkel mondtak köszönetet.

Kovács Elemér

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.