Az orosz hadsereg mintegy 1 334 030 katonát veszített.
Az orosz erők hétfőn tüzet nyitottak a dél-ukrajnai Mikolajiv város lakóövezeteire, aminek következtében az előzetes adatok szerint két civil vesztette életét
A stockholmi kormány összesen egymilliárd korona (38,7 milliárd forint) értékben nyújt újabb katonai és civil segítséget Ukrajnának
Ukrajna függetlensége és győzelme az orosz agresszor elleni háborúban a legjobb tisztelgés lesz minden elesett hős emléke előtt – közölte Volodimir Zelenszkij
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség missziójának el kell ismernie, hogy Oroszország megsértette a nukleáris protokollokat a Zaporizzsjai Atomerőműben
Ukrajnában szeptember 1-től elindul az eVidrjadzsennya elnevezésű program, mely által a hadköteles személyek hét napra elhagyhatják az ország területét
Teljesen reális, hogy Ukrajna 2023-ban megnyissa a tárgyalásokat az Európai Unióval a tagfelvételéről
Berlin felelősséget vállal azért is, hogy folyamatosan ellátja Ukrajnát bizonyos típusú fegyverekkel
Aggodalomra ad okot az Ukrajna elleni orosz offenzíva következtében erőszakkal eltüntetett emberek száma
Az Európai Unió védelmi és külügyminiszterei e heti prágai ülésükön megvitatják az ukrán katonák katonai kiképzési missziójának léltrehozási lehetőségeit
A szakemberek azt fogják vizsgálni, hogy biztonságban van-e a zaporizzsjai atomerőmű, tapasztalható-e bármiféle szivárgás
Az úgynevezett "DNR" harcosai otthagyták pozícióikat a Herszoni régióban, és az őket támogató orosz ejtőernyősök elmenekültek a csatatérről
Ukrajnának akár jövő nyáron is szüksége lehet új nehézfegyverekre.
A kormány felmondta az Orosz Föderációval az atomenergetika területén kötött tudományos, műszaki és gazdasági együttműködésről szóló megállapodást
Az Oroszországi Föderáció erőteljes speciális információs hadműveletet indított Ukrajna és katonai-politikai vezetése ellen – jelentette ki Olekszij Danilov
Ukrajna mindenképp felszabadítja a megszállt Donyecket, és visszaadja a normális életet és a méltóságot lakóinak
Az ukrán-magyar határszakaszon 7055 ember lépett be vasárnap Magyarországra
A Naftohaznál elmondták, hogy a fűtési szezonban mire számíthatnak Ukrajnában
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban teljes tilalomra szólított fel.
Az elmúlt három hétben „minden nap történik valami az oroszokkal a régióban”.
Ukrajna a világ egyik legjelentősebb gabonaexportőre.
Vonattal 104-en - köztük 24 gyermek - érkeztek az ukrajnai háború elől menekülve Budapestre.
Podoljak szerint a háború befejezésével négy feltétel fog teljesülni.
Szerintük a korábban beígért, teljes körű szankciók bevezetése lehetetlenné tenné a világgazdaság működését.
Podoljak Ukrajna halálbüntetésének nevezte az Oroszországgal folytatott tárgyalásokat.
Eddig "mintegy fél tucat" amerikai halt meg az orosz megszállókkal vívott harcokban.
Az export több százezer munkahelyet biztosít az ukrán állampolgárok számára.
Az egyik repesz egy lakás ablakát találta el, egy 61 éves nő megsérült.
Az államfő sürgette, hogy a nukleáris létesítmény kerüljön vissza ukrán ellenőrzés alá.
Ellenzéki Platform – az Életért párt képviselőit azért fosztanák meg mandátumuktól, mivel azok kiléptek a párt parlamenti frakciójából
Hollandia több mint 65 millió eurós segélyt nyújt Ukrajnának az orosz agresszió által érintett megyék újjáépítésének megkezdéséhez