Zelenszkij hangsúlyozta, hogy a létesítmény több mint 500 kilométerre található az ukrán államhatártól.
A német IRIS-T légvédelmi rendszert dicsérte Denisz Smihal.
Az ukrán védelmi erők eddig 551 települést szabadítottak fel Harkiv megyében és 88-at a herszoni régióban
A becsült havi 3-4 milliárd eurót az EU mellett, "az unió amerikai barátai" és pénzügyi intézetek biztosítanák.
Az ukrán hatóságok információi szerint Sz-300-as légvédelmi rakétákkal lőtték az orosz erők a várost.
"Minél hamarabb tudatjuk Moszkvával, hogy nincs szükségünk a gázukra és az olajukra, annál kevésbé tudja majd finanszírozni a háborúját" - fogalmazott.
"Irán veszélyes terrorista állam, és az egész világot veszélybe sodorja, ha Oroszország üzletet köt vele" - hangoztatta.
Megkettőzik az ukrajnai háború okozta élelmiszerhiány, energiaválság és inflációs sokk elleni erőfeszítéseiket.
Hromov szavai szerint előkészületek látszanak orosz légi erők és más egységek Fehéroroszországba telepítésére.
"Ezt határozottan nem mi rendeltük meg, amennyire én tudom" - jelentette ki Zelenszkij.
Zelenszkij szerint Oroszország már mindent előkészített a terrortámadás végrehajtásához.
Ukrajnának olyan információi vannak, amelyek szerint a dél-ukrajnai, orosz megszállás alatt álló Herszonban, Oroszország szándékosan megrongálta a kahovkai vízerőmű gátját.
Az orosz erők védekezésbe mentek át és próbálják tartani a megszállt vonalakat.
Az Európai Unió az iráni drónok bevetése miatt az ukrajnai háborúban további három embert és egy szervezet vett fel szankciós listájára.
Az ukránoknak 20%-kal kell csökkenteniük az áramfogyasztást, különben tervezett áramszünetek várhatók Ukrajnában.
Az ukrán hadsereg egy hónap alatt 233 darab Shahed-136 kamikaze drónt semmisített meg.
Vlagyimir Putyin hiába támad polgári célpontokat Ukrajnában, „bomba- és rakétaterrorja” csak tovább erősíti az ukránok és partnereik elszántságát.
Az áramkimaradások felváltva lesznek, azok hosszát is az Oblenergo megyei szolgáltatók határozzák meg, de legfeljebb 4 órán át tartanak majd.
Izrael a civilek védelmében segít Ukrajnának légitámadás-jelző rendszert kifejleszteni.
Az orosz-ukrán háború következtében újabb kárpátaljai férfi vesztette életét.
Az orosz-ukrán háborúban életét vesztette a kárpátaljai Ruszlan Csuma.
Az ukrán külügyminisztérium szerint Putyin azért vezette be a hadiállapotot az orosz megszállás alatt álló ukrán területeken, hogy elfojtsa a helyi lakosság ellenállását.
2022. október 20-án korlátozzák az áramellátást Ukrajna egész területén.
Az orosz-ukrán háborúban meghalt Kuzan Jevhen kárpátaljai katona.
Az ukrán nép Oroszország provokáció nélkül indított háborúja miatt folytatott honvédő küzdelme elismeréseként részesül a díjban.
Újabb magyar származású áldozata van az ukrajnai háborúnak.
Az orosz–ukrán háború újabb kárpátaljai fiatal életét vette el.
A jelenlegi válság megszűnéséhez Vlagyimir Putyin orosz elnöknek el kell veszítenie a háborút – jelentette ki kedden Ylva Johansson.
A tagállami parlamenteknek jogában áll így cselekedni.
A Kreml a rakétáiból is kezd kifogyni.