Az orosz hadsereg mintegy 1 334 030 katonát veszített.
Az ukrán-magyar határszakaszon 6498-an léptek be hétfőn Magyarországra
Követelik, Moszkva szüntessen be mindenfajta katonai műveletet Európa legnagyobb nukleáris létesítménye, a zaporizzsjai atomerőmű épületeiben
Orosz katonák tüzet nyitottak a zaporizzsjai hőerűmű közelében, aminek következtében az előzetes információk szerint egy civil lakos életét vesztette, egy másik pedig megsérült
Az Ukrajna elleni folytatódó orosz agressziónak egyre több halálos áldozata van, polgári létesítmények, közöttük imahelyek, vallási szentélyek és emlékhelyek pusztulnak el
A 2022-es függetlenség napját Ukrajnában ünnepségek nélkül és számos megyében további korlátozásokkal tartják meg
Ukrajna Külügyminisztériuma azt kéri Ausztriától, hogy bojkottálja és nyilvánítsa nemkívánatos személlyé Oroszország bécsi állandó képviselőjét
Csehországnak az az érdeke, hogy végre sikerüljön megállítani az orosz imperializmust és minél kisebb veszteségekkel vészelje át az ukrajnai háborút
Ezek akár 80 kilométeres távolságban is képesek elpusztítani a célpontokat
Úgy vélik, az Európai Unió csak bizonyos korlátozásokat vezethet be az orosz állampolgárok turistavízumának kiadására, nem pedig teljes tilalmat
Motivációs problémákkal küzdenek a kelet-ukrajnai orosz szakadár csapatok
A teljes körű orosz háború kezdete óta csaknem 9000 ukrán katona halt meg
Úgy véli, hogy a társadalom nem engedi, hogy az egyes emberek befolyásolják a politikát
Ukrajna nem fogja megengedi, hoy a kapott katonai felszerelések az ellenség kezébe kerüljenek.
Az év végére az infláció várhatóan 31%-ra emelkedik
Az észtek szerint télig magasabbra kell emelni az agresszió árát.
A legjobb befektetés Európa jövőbeli biztonságába, ha Ukrajnát elegendő fegyverrel látják el az orosz megszállók elleni harchoz
Az ukrajnai nukleáris létesítmények biztonsága fenntartásának fontosságát hangsúlyozták Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország és Németország vezetői
Ha az oroszok kirakatpert tartanak az ukrán foglyok ellen Mariupolban, akkor ezután a tárgyalások lehetetlenné válnak
Augusztus 20-a alkalmából pedig Magyarországnak üzentek.
Oroszországnak nincs elegendő tartaléka a veszteségek pótlására, ezért a tárgyalási javaslatok száma megnő
Az ukrán-magyar határszakaszon 7649-en léptek be vasárnap Magyarországra
A legutóbbi szállítmányokkal összesen 31 hajó hagyta el Ukrajna fekete-tengeri kikötőit az ország orosz megszállása óta
Az oroszok a Herszon és Mikolajiv irányába vonják össze erőiket.
Szavai szerint Oroszország célja az ukránok megalázása, képességeik és hőseik leértékelése.
Pavel Filatyiev olyat tett, amit eddig még senki sem mert meglépni: 141 oldalon megírta, milyen szörnyűségeket tapasztalt orosz katonaként az orosz-ukrán háborúban.
A háborúban augusztus 17-én életét vesztette Derbal Ivan, munkácsi katona.
Zelenszkij online is csatlakozhat.
66 500 tonna búzát, kukoricát és napraforgóolajat szállítanak majd.
A Honvédelmi Minisztérium önkéntessé tenné a nők katonai nyilvántartását, és a háború utánra halasztaná azt.