Táborzáró rendezvény a Rákóczi Főiskolán - Élet, erő, remény. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Táborzáró rendezvény a Rákóczi Főiskolán - Élet, erő, remény. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Bár még a nyári szünidőből közel három hét hátra van, és számos kárpátaljai magyar oktatási intézményben még csak ezután bonyolítják le a Határtalanul nyári iskolát, valamint a magyarországi Erzsébet Táborok is várják az itteni diákokat, lassan mégis eljött az összegzés, a számvetés ideje. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán megtartotta idényzáró programját a két legnagyobb táborszervező, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter és Varga Bajusz Veronika államtitkár.

Idén az általunk szervezett tíz táborban az esélyegyenlőség jegyében közel négyszáz gyereknek nyújtottunk lehetőséget a testi-lelki fejlődésre, tehetségük kibontakoztatására, fogalmazott megnyitó beszédében Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány elnöke. Természetesen a táborozók emellett számos szabadidős programon vehettek részt, így módjuk nyílott a pihenésre, a feltöltődésre csakúgy, mint a barátkozásra. Az általunk kínált paletta igencsak gazdag és színes, a folklórtól kezdődően a művészeteken át egészen a sportig mindent felölel, mondta.

Táborzáró rendezvény a Rákóczi Főiskolán - Élet, erő, remény. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Táborzáró rendezvény a Rákóczi Főiskolán - Élet, erő, remény. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Hasonló gondolatok hangzottak el a KMPSZ által szervezett táborok kapcsán. Fodor Éva irodavezető arról számolt be, hogy ezeknek az alkalmaknak a legfőbb célja a tehetséggondozás mellett nemzeti hagyományaink megélése és továbbadása, valamint az identitáserősítés. Különös gondot fordítanak a szórványban élő gyerekekre, hogy azok ne csupán az Anyanyelvi Irka Táborban, hanem a KMPSZ által működtetett vasárnapi iskolákban is rendszeresen gyakorolhassák nagy- és dédszüleik anyanyelvét. A matematika, a természetvédelmi, a hagyományőrző és az olvasótáboruk ugyancsak népszerű a fiatalok körében, hisz az új ismeretek megszerzése mellett ezek rengeteg közösségi élményt nyújtanak.

Több mint harminc évvel ezelőtt indítottuk útjára nyári programjainkat, amelyek az évek során jelentősen bővültek, emlékeztetett rá Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola és a KMPSZ elnöke. Köszönet Magyarország nemzeti kormányának a megvalósításukhoz nyújtott anyagi és erkölcsi támogatásért. A táborokban azóta már felnőtt egy olyan generáció, amelyik az ott szerzett élmények hatására választott hivatást magának, s lelkesen oktatja a mostani fiatal nemzedék tagjait. Reméljük, ez a munka tovább folytatódik, hangsúlyozta az elnök asszony.

A Kárpát-medence a magyar tehetségek földje, kezdte ünnepi beszédét Hankó Balázs. Nekünk pedig szent kötelességünk, hogy fiataljainkat segítsük abban, hogy tálentumaikat kibontakoztassák. A háború árnyékában élő kárpátaljai diákok számára biztosítani kell azt, hogy anyanyelvükön képezzék magukat. A legsúlyosabb gondokkal küzdő itteni nemzetrész tagjai nap mint nap bizonyítják, hogy az igazi jellem és erő a legnehezebb helyzetekben mutatkozik meg igazán, s hogy a magyar főiskola erős támaszt nyújt a fiataloknak: életet, erőt és reményt ad. Azon leszünk mindannyian, hogy a nagyságos fejedelem születésének 350. évfordulójátra, azaz jövőre a Rákóczi Főiskola egyetemi ragra emelkedjen, mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetője. 

A főiskola és az égisze alatt működő intézmények, az egész oktatási hálózat egy olyan szigetet jelentenek, amely garantálja a magyar fiataloknak a szülőföldjükön való boldogulást, s azt, hogy tovább vigyék hagyományainkat, kultúránkat, megtartsák anyanyelvünket, mutatott rá Varga-Bajusz Veronika, а Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára. Aki gratulált a főiskola vezetőinek és oktatóinak a sikeres nemzetvédő és nemzetmegtartó munkájukhoz.

Végül Hankó Balázs, Varga-Bajusz Veronika, Orosz Ildikó és Csernicskó István rektor érmeket és okleveleket nyújtott át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó táborozóknak.

Kovács Elemér
 


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Táborzáró rendezvény a Rákóczi Főiskolán - Élet, erő, remény. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Táborzáró rendezvény a Rákóczi Főiskolán - Élet, erő, remény. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Táborzáró rendezvény a Rákóczi Főiskolán - Élet, erő, remény. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Táborzáró rendezvény a Rákóczi Főiskolán - Élet, erő, remény. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Táborzáró rendezvény a Rákóczi Főiskolán - Élet, erő, remény. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.

Tűzeset. Illusztráció. Fotó: Internet.

Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.

6 éves fiát 25 ezer dollárért adta el egy nő Volinyban

Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak

Ukrajna újabb dróncsapást mért egy oroszországi olajipari létesítményre. Illusztráció (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.

Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nem hivatalos ciprusi csúcstalálkozójára érkezik Agia Napában 2026. április 23-án. MTI/EPA/George Hrisztoforu

Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.

Harry sussexi herceg, III. Károly brit király másodszülött fia (Fotó: MTI/EPA/Neil Hall)

Harry sussexi herceg csütörtök reggel előre be nem jelentett látogatásra Kijevbe érkezett.