A Szelíden és szilárdan című előadás megidézte Szabó Magda életét, hitét és örök érvényű üzeneteit.
A Rezeda Folkműhely növendékei nagysikerű előadással mutatkoztak be Magyarország Beregszászi Konzulátusán.
Csirpák József salánki görögkatolikus parochus a Szentföldön szerzett élményein keresztül vezette végig hallgatóságát a megváltás történetének színterein.
A beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ neve egyet jelent a pezsgő, tartalmas közösségi élettel.
Ennek jegyében tűzték műsorra január 22-én a Kolozsvári piactéren című előadást.
A mártíromságot szenvedett Esterházy János életéről tartott előadást a Munkácsy Mihály Magyar Házban Molnár Imre történész.
A mi tájainkon, de szinte mintha egész Európában fogytán lenne a remény, kezdte előadását Böjte Csaba.
Augusztus 11-én került sor dr. Jakab Lajos badalói családorvos előadására a szívbetegségekről.
Varga Tamás kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó arről beszélt, hogy mennyire fontos a sikerek elérésében az alázat, a szorgalom, a lelkesedés.
A humor ugyan önmagában nem oldja meg a problémáinkat, de segít elviselni a nehézségeket
A Ficseri Gyermekstúdió az egész éves munka eredményéről május 16-án nyílt nap keretében számolt be.
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértőnek az MCC Beregszászi Központjában megtartott előadásának témája a Közel-Keleten dúló háború volt.
Előadásában dr. Vackó László belgyógyász, a Munkácsi Keresztény Egészségügyi Központ vezetője először Sellye János munkásságáról szólt.
BJMSZ: Turányi Tatjána előadása szülőknek, pedagógusoknak - Hogyan élünk, mitől félünk a kibertérben
A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat szervezésében Turányi Tatjána tartott prevenciós előadást Biztonság és balítélet, avagy mitől félünk a kibertérben címmel.
Április 10-én, egy nappal a magyar költészet napja előtt, Ambrus József székely költővel kulturális kiruccanást tettünk Debrecenbe.
A Munkácsy Mihály Magyar Házban művelődéstörténeti előadást tartott Popovics Béla művelődéstörténész.
Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület és a Magyar Állami Népi Együttes Közös ég alatt című előadását immáron negyedik alkalommal rendezték március 2-án a Hagyományok Háza székházában.
A Munkácsy Mihály Magyar Házban tartott előadást Zolcer János író, televíziós producer.
A Munkácsy Mihály Magyar Házban dr. Oroszi Pál ismeretterjesztő-felvilágosító előadására került sor.
A Magyar Állami Népi Együttes a magyar kultúra hetén ismét Szatmárnémetiben szerepelt.
Előadást tartott Beregszászon Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus tartott előadást kárpátaljai pedagógusoknak az MCC Beregszászi Képzési Központjában.
A Magyar Állami Népi Együttes november 22-én Kolozsváron, a Kolozsvári Diák Művelődési Házban lép fel.
Interaktív foglalkozások a Tiszacsomai Látogatóközpontban - Elődeink nyomdokain. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Dr. Molnár Imre Esterházy-kutató nagyívű előadásában a felvidéki mártírpolitikus,Gróf Esterházy János példaértékű életútját mutatta be az érdeklődő közönségnek.
Felnőtteknek szóló meseelőadással indította 2024/25-ös évadát a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központja.
A csetfalvai Palánta Bábmisszió előadását tekinthették meg a gyermekek szeptember 14-én, szombat délután a Glória Ifjúsági Központban.
Az elmúlt hétvégén a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület (KMNE) szervezésében a sokgyermekes családok gyermekei nagyszülei lettek megszólítva egy közös rendezvényre, kikapcsolódásra, elmélyülésre.
A kultúrák dominanciája folyamatosan változik a történelem során, és a berlini fal leomlása, a hidegháború vége elindította Ázsia évszázadát.
A Dédai-tónál idén mintegy félszáz nagycsaládos édesapa vett részt a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) által hagyományosan megtartott apák napi rendezvényén.
Újjáéled a Munkácsi Magyar Egylet amely igényes kikapcsolódási lehetőségekkel szeretné megörvendeztetni a várost.