Kezdetét vette a 8. alkalommal megvalósuló Ung-vidéki népzenei és néptánc tábor

A népzenei és néptánctábor a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány megalakulása óta kiemelt programként működik.

Ung-vidéki népzenei és néptánc tábor / Tábor
Hatodik alkalommal indult útjára a kisgejőci Gitár-, ének- és vers tábor

Az idei programra 34 diák jelentkezett, akik 10 kárpátaljai településről, 17 különböző oktatási intézményt képviselnek.

Nyári táborok / Tábor
Négy határsértőt és embercsempészeket tartóztatták le Kárpátalján

Az embercsempészek 7-től 9 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.

Határsértés / Embercsempészet
Beregszászban megrendezték az első klasszikuszenei tábort - A zene varázsol, összeköt, határokat bont le. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

A július 21–26. között megrendezett táborba 71 fiatal jelentkezett, akik 34 pedagógus mentorálásával fejleszthették zenei tudásukat.

klasszikuszenei tábor / ZeneVarázslat klasszikuszenei tábor
Közel egy évig eltűntként tartották nyilván: búcsút vesznek az elesett Viktor Bilaktól

Az alsókerepeci katona 2024. szeptember 5-én vesztette életét a harcokban.

Elesett katona / Katonai temetés
Templombúcsú Beregardóban - Kinga, a magyarok és a lengyelek közös szentje. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

A beregardói római katolikus hívek öt évvel ezelőtt vehették birtokukba a település központjában felépített új templomukat.

Templombúcsú / Vallás
 Kovbaszka Ivan Mihajlovics életét vesztette a háborúban. A Munkácsi járásban található Csinagyijevo (Beregszentmiklós) lakosa hosszú ideig eltűntként szerepelt a nyilvántartásokban.

Ivan Kovbaszka hosszú időn át eltűntként szerepelt a nyilvántartásban.

Elesett katona / Kárpátaljai áldozat
Hagyományőrző napok Mezőváriban, ötödször - Barátságszövés a tánc, a zene erejével

A táborban szerzett tánc-, ének- és zenetudásukról a résztvevők egy színvonalas gálaműsorban adtak számot.

Hagyományőrző napok / Mezővári Népi és Hagyományőrző Napok
A Munkácsi járásban, Ruszke községben végső búcsút vettek a 44 éves Ivan Lengyel katonától, aki a Herszon megyei Csonobajivkában vesztette életét szolgálat közben. Fotó: Nagylucskai kistérség

A kárpátaljai katona szolgálatteljesítés közben vesztette életét.

Katonai temetés / Elesett katona
Holttestet találtak egy tóban a Huszti járásban

Július 23-án bejelentés érkezet egy férfi esetleges vízbefulladásáról a Huszti járásban.

Vízbefúlás / Vízbe fulladt
Megjelent az itthoni fóliás csemegeszőlő - A szabadföldire bő hetet még várni kell. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér

A különböző csemegeszőlő fajták augusztus elejétől kezdődően sorra követik majd egymást.

Csemegeszőlő / Csemegeszőlőtermesztés
Ungvárban katonai tiszteletadással temették el Miki Losakot, aki 53 évesen vesztette életét Donyeck megyében, harci bevetés közben. Önkéntesként csatlakozott az Ukrán Fegyveres Erőkhöz 2022-ben. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Barátai és szerettei számára egyszerűen csak Miki volt.

Katonai temetés / Elesett katona
Súlyos közlekedési baleset történt Beregszászban. Egy BMW 318-asban utazó három személy megsérült, kórházban ápolják őket. Fotó: Mukachevo.net

Beregszászban egy BMW 318 típusú személygépkocsi lesodródott az útról és a tetejére borult.

Közúti baleset / Sérültek
Bilincsben. Illusztráció. Fotó: Pexels Kindelmedia

Erőszakkal elvették aranyékszereit és pénzét, majd megerőszakolták.

Nemi erőszak / Tinédzserek
Motorkerékpáros balesetek áldozatai árasztják el a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház traumatológiai osztályát. Illusztráció. Fotó: Internet

Az elmúlt hat héten mintegy 20 súlyos sérülést szenvedett beteg került be a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház traumatológiai-ortopédiai osztályára.

motorbalesetek / balesetek
A Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóhivatal és a Korrupcióellenes Különleges Ügyészség függetlenségét korlátozó törvény ellen tartott demonstráció résztvevői az ungvári polgármesteri hivatal előtti Posta téren 2025. július 24-én. MTI/Nemes János

A tömeg a NABU-t és a SZAP-ot támogató, a demokráciát és az ukrán hadsereget éltető jelszavakat skandált.

Tüntetés / Tiltakozás
 Illegális cigarettagyártó üzemet lepleztek le Kárpátalján

Egy ungvári lakos az egyik garázssoron jogellenesen dohánytermékeket állított elő megfelelő engedélyek és jelölések nélkül.

Illegális cigarettagyár / Illegális cigaretta
A Fehér Kő. Archív felvétel.

Beregszász központjában a Hősök parkja és helyi buszjáratok megállója között hosszú évtizedekig üzemelt egy hangulatos és közkedvelt kávézó és étterem, a Fehér Kő.

Irodalom / Beregszászi történetek
Kutyás határőrök, ukrán határőrség. Illusztráció. Fotó: Ukrán Állami Határszolgálat

Az eset július 22-én történt a 336-os határjel közelében, Szalókánál.

szökés / szökevény
Szerdán két komoly közlekedési baleset is történt Kárpátalján. Összesen heten sérültek meg, négyen súlyos állapotba kerültek. Fotó: facebook.com/103zakarpat

2024-ben 3202 ember vesztette életét közlekedési balesetekben, és több mint 32 ezren sérültek meg.

Közúti baleset / Közlekedési baleset Kárpátalja
A Verhnyij Bisztrij közelében történt közúti balesetben egy Fiat Doblo és egy Renault Master ütközött össze. A balesetben egy idős férfi életét vesztette. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Egy 26 éves férfi gépkocsijával eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba.

Halálos baleset / Közúti baleset
Matl Péter-kiállítás a Munkácsy Mihály Magyar Házban - Kőben, fában, bronzban, vásznon a magyar gondolat. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

A Kárpát-medencén kívül is jól ismert munkácsi művész, Matl Péter 65. születésnapja alkalmából kiállítás nyílt a Munkácsy Mihály Magyar Házban.

Kiállítás / jubileumi tárlat