Két baleset egy nap alatt Kárpátalján: heten sérültek meg, négyen súlyos állapotban
Kárpátalján szerdán délután, körülbelül 16 órakor két súlyos közlekedési baleset történt, melyek során összesen heten sérültek meg, közülük négy személy állapota súlyos.
A kárpátaljai mentőszolgálat közlése szerint az első baleset a Técsői járásban, Vonihovo (Vajnág) községben történt. Egy teherszállító mikrobusz és egy Nissan Qashqai személyautó ütközött össze.
A mentőszolgálat tájékoztatása szerint a baleset következtében négy személy – mindkét jármű vezetője, valamint a mikrobusz két utasa – sérült meg. A gyorsan kiérkező mentősök ellátták a sérülteket, majd súlyos állapotban a Técsői kórházba szállították őket.
A második baleset Perecseny közelében történt, ahol egy Hyundai Staria kisbusz és egy személygépkocsi ütközött össze. A balesetben három nő szenvedett sérüléseket. A helyszínen dolgozó mentők elsősegélyben részesítették őket – fájdalomcsillapítást, vérzéscsillapítást végeztek, illetve pszichológiai segítséget nyújtottak. A sérültek azonban visszautasították a kórházba szállítást.
Az Ukrán Járőrszolgálat adatai szerint 2024-ben 3202 ember vesztette életét közlekedési balesetekben, és több mint 32 ezren sérültek meg.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke