A rendezvény mottója, Karinthy Frigyes gondolata volt: „Ne ábrándozz, hanem cselekedj!”
Az idei évben nyolcvanhárom diák vehette át oklevelét
Az idei felvételi eljárás is más, mint azt a korábbi években már megszoktuk
A diplomaátadó ünnepségre – melyet online is közvetítettek – június elsején a beregszászi református templomban került sor.
Dr. Kucsinka Katalin, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Matematika és Informatika Tanszékének vezetője szívvel-lélekkel végzi munkáját.
Volodimir Zelenszkij az izraeli hadkötelezettség-modell bevezetéséről beszélt
Ukrajnában az egyetemeken és más felsőoktatási intézményekben a hadiállapot ideje alatt módosíthatják az új tanév kezdési időpontját
Ukrajnában az új tanév jelenléti oktatásként szeptember 1-jén kezdődik
A zápszonyi születésű Dávid Alexandra a jövő nemzedékét oktatja, emellett manikűrösként várja a szépülni vágyókat.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány együttműködve Jövőt formáló tudomány címmel tudományos vitadélutánt szervezett az online térben május 12-én
A megújult magyar felsőoktatás kiemelt figyelmet fordít a külhoni felsőoktatás fejlesztésére, és ebben meghatározó, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nemzetközi akkreditációt kapott
Ukrán nyelvű oktatást indít a varsói Collegium Civitas Egyetem nemzetközi kapcsolatok és menedzsment szakon a háború miatt Ukrajnából elmenekült diákok számára
Pallay Katalin, a Rákóczi Főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszékének munkatársa szívvel-lélekkel végzi munkáját. Vallja: fontos, hogy partnerként együtt tudjon dolgozni oktató és hallgató.
Sikeres pályázat esetén a menekülni kényszerülő tanulók Ukrajnában elkezdett tanulmányaikat magyarországi felsőoktatási intézményben folytathatják
Az Európai Bizottság az Ukrajna elleni orosz háború elől menekülők végzettségének és szakmai képesítéseinek gyors, méltányos és rugalmas uniós elismerésére tett közzé ajánlást
Hutterer Éva, a Rákóczi Főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszékének munkatársa szívvel-lélekkel végzi munkáját. Vallja: meg kell teremteni a megfelelő feltételeket ahhoz, hogy a diák megszerezhesse a számára hasznosítható tudást.
A magyarországi felsőoktatási intézmények 2022 szeptemberében induló képzéseikre várják a külföldön élő magyar fiatalokat
Lechner Ilona, a Rákóczi Főiskola filológia tanszékén belül működő angol tanszéki csoportjának német szakos oktatója szívvel-lélekkel végzi munkáját. Vallja: az empátia az eredményes munka kulcsa.
Ukrajnában a felsőoktatási intézmények hallgatói számára 2022. január 1-től a tanulmányi és személyi ösztöndíjak több mint másfélszeres emelkedés lesz
Az adventi koszorúk, kopogtatók, asztaldíszek eladásából befolyt összeget mint minden évben, idén is jótékony célra ajánlják fel
A Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány minden év őszén a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezi meg
Tíz évvel ezelőtt létrejött a vidékünk híres botanikusáról, Fodor Istvánról elnevezett szellemi műhely
Molnár D. István a Rákóczi Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének munkatársa egy igazán elhivatott oktató.
A héten kettős jubileumra került sor a Rákóczisok háza táján
Bárány Erzsébet, a Rákóczi Főiskola Filológia Tanszékén belül működő Ukrán Tanszéki Csoportjának munkatársa szívvel-lélekkel végzi munkáját.
A beregszászi református templomban tartotta tanévnyitó ünnepségét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) szeptember 24-én
Az ösztöndíjprogramok 2021. július 12-én kerültek meghirdetésre és egészen szeptember 9-ig volt lehetősége minden személynek jelentkezni azokra.
A Testület egyhangú szavazást követően odaítélte az 1 személynek a diplomahonosítási ösztöndíjat, aki Beregszászi Petőfi Sándor Gimnázium pedagógusa
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány felvételt hirdetett Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégiumban való részvételre.