A rendezvény mottója, Karinthy Frigyes gondolata volt: „Ne ábrándozz, hanem cselekedj!”
Ukrajnában mintegy 60 000 férfi használta fel az egyetemi tanulmányait arra, hogy elkerülje a mozgósítást.
Sokszorosára nőtt a végzettséget szerezni akaró férfiak száma.
Tavalyhoz képest 27 százalékkal növekedett a jelentkezők száma.
Az MCC megteremti a lehetőséget a diákjainak karrierútjuk tudatos építésére, kapcsolataik bővítésére.
Ezúttal 160 alap- és 60 mesterképzést végző diák vehette át a diplomáját.
Az átrium fiatalokkal, jelezvén, hogy tehetségekben ma sincs hiány.
A második legnépesebb külföldi diákcsoport az oroszoké (7900), míg a harmadikat az ukránok (6200) teszik ki.
Orosz Ildikó kihangsúlyozta: a főiskolán eltöltött időszak nem csupán a tudás megszerzéséről szól, hanem egyben a személyes élet kiteljesedéséről és a karriercélok megvalósításáról is.
A válaszadók 27 százaléka már kezdő mérnökként is legalább havi nettó 850 ezer forintot szeretnének keresni.
Célként fogalmazta meg, hogy a felsőoktatási intézmények váljanak a külhoni magyarság kulturális, gazdasági életének szervező központjaivá.
A mögöttünk hagyott hatvan esztendő alatt több mint ezren szereztek a valamivel később létrejött Magyar Filológiai Tanszéken diplomát.
A konferencia célja, hogy hitelesen mutassák be a legújabb tudományos eredményeket és felkeltse a fiatalabb generációk figyelmét is a tudományos életpálya iránt.
A közlemény szerint ezen túlmenően a tehetséggondozó intézmény komoly nemzetközi kutatásokba is bekapcsolódik.
Az intézmény nem akkreditálta a szakot, amit elvégeztek.
Amerikai szakmai gyakorlatra utazhatnak a legsikeresebbek
Idén 17 szakra hirdetnek felvételt.
A közelmúltban lezárult felvételi időszakban a tavalyihoz képest 34 százalékkal nőtt az első helyen ezt az intézményt megjelölők száma.
A főiskolán jelenleg több mint egy tucat képzési program fut, s legtöbbjük ukrán akkreditációval rendelkezik.
Január 7-én tizenkilenc magyar nyelv és irodalom, történelem és országismeret, illetve matematika szakos diák vehette át mester fokozatú diplomáját.
Kótyuk István emléke előtt tisztelegve január 26-ától a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológia Campusa Kótyuk István nevét viseli.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány idén is meghirdette a felvételt a 2023 januárja és májusa közötti időszakra. A vizsgára illetve a jelentkezők meghallgatására január 26-án került sor.
Az ukrán nyelvnek védelmet kell kapnia az ország valamennyi felsőoktatási intézményében, ezért be kellene tiltani az orosz nyelv használatát az egyetemeken és a főiskolákon - vélekedett Tarasz Kreminy.
A felsőoktatási intézmények a decemberben közzétett adatok egy részét pontosították, módosították és új szakokat is meghirdettek.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kalkulátorral segíti a felvételizőket abban, hogy a jelentősen megváltozott felvételi eljárás során könnyedén kiszámolhassák, hány pontjuk van.
Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola elnöke hangsúlyozta: az ukrajnai ukrán diákoknak a Stipendium Hungarikum nyújtotta beregszászi képzésére azért volt szükség, merthogy az egyetemi hallgatók most nem hagyhatják el az országot, ám szeretnének továbbtanulni.
Idén rekordszámú jelentkezőt regisztráltak a felvételi irodában: 1500 felvételi kérelem érkezett a 26 meghirdetett képzési programra, s összesen 475 elsőéves iratkozott be az alap-, 117-en pedig a mesterképzésre.
Gecse Frigyes 2022. október 1-jén hunyt el Kisvárdán.