Beszélgetés Hutterer Éva magyar- és felsőoktatás pedagógia szakos tanárral - Az eredményes tanulás a tanár-gyerek-szülő kapcsolaton múlik

Pedagógusnak lenni nagy kihívás, de egyben az egyik legszebb hivatás. Felsőoktatásban dolgozni talán még felelősségteljesebb, hisz a jövő tanárai, a tudományos munka művelői az oktatók kezei alatt formálódnak. Hutterer Éva, a Rákóczi Főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszékének munkatársa szívvel-lélekkel végzi munkáját. Vallja: meg kell teremteni a megfelelő feltételeket ahhoz, hogy a diák megszerezhesse a számára hasznosítható tudást. Ismerjük meg őt!

– Mit tudhatunk a tanárnőről?

– Ráton születtem, ott is kezdtem általános iskoláimat, majd középiskolai tanulmányaimat Szürtében fejeztem be. Érettségit követően szerettem volna tovább tanulni, a történelem és a magyar filológia vonzott leginkább. Így felvételiztem az Ungvári Állami Egyetem magyar szakára. Emlékszem, középiskolai tanulmányaimat a rendszerváltás idején fejeztem be. Az utolsó pillanatban derült ki, hogy történelemből már nem lehet érettségi vizsgát tenni. Az is végig kérdéses volt, tehetünk-e magyar nyelven felvételit. Döntésemet a magyar szak mellett nagyrészt ez indokolta. Meghatározó élmény volt személyesen megtapasztalni mindezeket, tejesen más, mint amit a ma fiataljai a tankönyvekben olvashatnak. A diplomám megszerzését követően a Szürtei Középiskolában helyezkedtem el alsós tanítóként. Az akkor még osztatlan, egyetemi szintű végzettség, ami bölcsész és tanár képesítést egyaránt adott, ennek a munkakörnek a betöltésére is feljogosított. Meg kell jegyeznem, nem tanárnak készültem, hanem könyvtárosnak – már tízévesen egy száz darabból álló saját könyvtáram volt otthon. Azonban azt is ki kell emelnem, hogy soha nem bántam meg, hogy a pedagógusi pályára léptem.

– Ma pedig már a Rákóczi Főiskola oktatója.

– Elsőéves egyetemi diák voltam, amikor Fodó Sándor vezetésével megalakult a KMKSZ – az alakuló ülésen én is részt vehettem, valamint a további munkába is szervesen bekapcsolódtam. Az egyetem után a pedagógusi munkám mellett a KMKSZ Ráti Alapszervezetének elnökeként is tevékenykedtem. Öt közoktatásban eltöltött év után döntöttem úgy, hogy a tudásomat intézményes keretek között is tovább bővítem. Ezzel párhuzamosan számomra is felajánlották, hogy Budapesten, a Magyarok Világszövetségében kárpátaljai referensi munkakörben próbálhatom ki magam. Erre – mindenekelőtt a továbbtanulás szándékával – igent mondtam. Két évig dolgoztam hivatalnokként a Csoóri Sándor vezette, a világ magyarságát összefogó szervezetben, majd megkezdtem tanulmányaimat az ELTE Magyar és Összehasonlító Folklorisztika Doktori Programjában, melyre felvételt nyertem. Mivel itthon jeleztem, hogy a munkaidő leteltével haza szeretnék jönni, ezért Orosz Ildikó elnök, akivel a korábbi években eredményesen tudtunk együttműködni a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolahálózat fejlesztése érdekében, felajánlotta, hogy a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnél induló Szülőföldön magyarul programnak legyek a vezetője. Ezzel egyidejűleg – a doktori iskolai kötelezettségnek eleget téve – szemináriumi órákat vállaltam a főiskolán. Így kapcsolódtam be az induló Rákóczi Főiskola életébe – tanító és óvodapedagógus hallgatóknak játékpedagógiát, népi gyermekjátékokat, beszédkészség-fejlesztést tanítottam.

– Milyen tapasztalatokat szerzett az évek során?

– Szerencsésnek mondhatom magam a tekintetben, hogy a középiskolában lehetőségem volt első osztálytól negyedik osztályig végig tanítanom egy alsós csoportot. Nagyon jó kapcsolatot tudtam kialakítani a szülőkkel, ami meghatározó feltétele annak, hogy a gyermek eredményesen tanuljon. A felsőoktatásban már könnyebb dolgunk van, hisz a fiatal felnőttek, akik felvételt nyernek, azért választanak minket, hogy tudásukat gyarapítsák. Persze, mindig akadnak kihívások, amelyekkel az oktatóknak és a hallgatóknak egyaránt meg kell küzdeniük. Ilyen volt például a távoktatás is. Nem volt egyszerű időszak, ezt be kell valljam. De a nehézségekben meg kell látnunk a fejlődés lehetőségét. A távoktatásnak például számtalan új módszerét, eljárását próbálhattuk ki, melyek az oktatási folyamat szerves részévé válhatnak a jövőben. Kiemelném azonban, hogy e folyamatban a pedagógus személye, személyes jelenléte és reflexiói meghatározóak, tehát a korszerű technológiák nem pótolják a tanárt, csupán gazdagítják azoknak az eszközöknek a tárházát, melyekkel eredményesebbé tehetjük tanítványaink tanulási folyamatát, indokolt esetben online körülmények között is.

– A tanítás mellett kutatómunkát is végez.

– Már egyetemista koromban érdekeltek a néprajzi-helytörténeti vonatkozású kutatások. Soós Kálmán tanárunk kezdeményezésére, aki az akkoriban induló ungvári Hungarológiai Központnak is munkatársa volt, Balogh Lajos magyarországi vendégoktató témavezetésével több hallgatótársammal együtt bekapcsolódtunk a néprajzi-helytörténeti gyűjtőmunkába, évfolyam-, szakdolgozatokat írtunk, falukutató táborokba jártunk, részt vettünk a Magyar Néprajzi Társaság által szervezett önkéntes néprajzi és nyelvjárásgyűjtő találkozókon, az önkéntes néprajz- és nyelvjárásgyűjtők számára hirdetett pályázatokon. Ez utóbbin többször is díjazott lettem.

A pályamunkák publikálási lehetőséget is kaptak. Ez alapozta meg a doktori iskolai felvételimet és későbbi, a népi gyermekjátékok témakörében végzett kutatásaimat. A munkaköröm miatt ma már alig van lehetőségem ilyen jellegű kutatásokat végezni, a tanító és óvodapedagógia szakos hallgatóknak a képzések professzionalizálódása végett specifikusabb, a választott szak képesítéséhez jobban illeszkedő, pedagógiai, szakmódszertani témákat javasolt hirdetni. A témavezetésemmel ezért többnyire a kisiskoláskori anyanyelvi neveléssel kapcsolatos dolgozatok születnek, a hallgatóim a hatékony anyanyelvi oktatásra vonatkozó vizsgálatokat, összehasonlító tanterv- és tankönyvelemzéseket végeznek. Emellett fontosnak tartom, hogy minden olyan tevékenységbe, melyet a KMPSZ felkérésére hozzávetőleg egy évtizede végzek, a Karádi és Drávai anyanyelvi versenyek szervezésébe, a feladatlapok értékelésébe, elemzésébe, a „GENIUS” tehetséggondozó program anyanyelvi óraterveinek kipróbálásába bevonom a hallgatókat is. Ezeknek a tapasztalataiból évfolyam- és szakdolgozatok is születtek, melyek eredményeit a jövőben publikálni is szeretnénk.

– Mit jelent önnek a munkája?

– Számomra a tevékenység, amit végzek, nem munka, hanem életforma, hivatás. Közel harminc éves pályafutásom alatt mindössze két év volt, amikor egyáltalán nem tanítottam. De akár pedagógusként, akár más munkakörben dolgoztam, a magyar kultúrával és magyar tannyelvű oktatással kapcsolatos kérdések mindig megtaláltak. Büszke vagyok arra, hogy az évek során mind a szülőktől, mind a tanítványaimtól sok pozitív visszajelzést kaptam, örülök azoknak az eredményeknek, melyeket a hallgatóink akár a tanulmányaik, akár a pedagógusi munkájuk során elértek, ez mindig megerősít. Kiváló szakemberekkel dolgozhattam együtt, a jelenlegi munkatársaim között pedig már több, a tanító és óvóképzésből kikerült ígéretes fiatal pályakezdő van, ez reményt ad arra, hogy az elkezdett munkának lesz folytatása.

– Mi pedig további tartalmas munkát kívánunk!

 Kurmay Anita