A karácsonyt megelőző advent a készülődés időszaka fizikai és lelki értelemben is. Ilyenkor virágokkal, díszes koszorúkkal ékesítjük otthonunkat. A beregszászi Rákóczi Főiskola Biológia és Kémia Tanszékének Agrár Tanszéki Csoportja hagyományosan minden évben virágkötészeti napot tart, hogy ezzel is még inkább hangolódjanak az év legjobban várt időszakára. Az idén hatodik alkalommal megtartott szakmai napra november 26-án került sor a Vérke-parti város felsőoktatási intézményében.
A jelenlévőket Kohut Erzsébet tanszékvezető köszöntötte, aki kellemes adventi időszakot kívánt.
Ezt követően Komonyi Éva, a tanszék oktatója adventi és karácsonyi dekorációk, finomságok a kertünkből címmel tartott előadást, melyen megtudhattuk többek között, hogy magunk által megtermelt dióból vagy épp almából nem csak sütemények, de koszorúk, ajtókopogtatók, fenyőfadíszek is készíthetők. Majd Jakab Eleonóra módszerész-tanár a Bibliában megtalálható, karácsonyhoz köthető növényeket ismertette.
A nap folyamán Gajdos Éva virágkötő koordinálásával készültek el a szemet gyönyörködtető adventi koszorúk, ajtókopogtatók, asztali díszek.
Az adventi koszorúk, kopogtatók, asztaldíszek eladásából befolyt összeget, mint minden évben, idén is jótékony célra ajánlják fel.
K.A.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.