Beszélgetés Bárány Erzsébet nyelvésszel - Van helyünk a világban

Pedagógusnak lenni nagy kihívás, de egyben az egyik legszebb hivatás. Felsőoktatásban dolgozni talán még felelősségteljesebb, hisz a jövő tanárai, a tudományos munka művelői az oktatók kezei alatt formálódnak. Bárány Erzsébet, a Rákóczi Főiskola Filológia Tanszékén belül működő Ukrán Tanszéki Csoportjának munkatársa szívvel-lélekkel végzi munkáját. Vallja: az oktatásban a bizalmi kapcsolatok kiépítése a legfontosabb. Ismerjük meg őt!

– Meséljen magáról.

– Beregszászban születtem, itt is nőttem fel, pedagóguscsaládban. Tanulmányaimat a helyi 6. számú általános iskolában kezdtem, majd az 5. számú középiskolában kaptam meg az érettségi bizonyítványomat. A tanáraim már iskolás koromban felfigyeltek arra, hogy számomra könnyen megy a nyelvtanulás – mindig is szerettem a nyelveket –, így eldöntöttem, hogy a bölcsészettel szeretnék foglalkozni a továbbiakban. Ennek hatására felvételiztem az Ungvári Állami Egyetem ukrán szakára. Diplomám megszerzését követően lehetőségem adódott a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola (ma II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola) Filológia Tanszékén oktatni. Kezdetben történelem szakosoknak ószláv nyelvet tanítottam, majd miután 2004-ben megalakult az Ukrán Tanszéki Csoport, az ukrán szakosok tudását szélesítem.

– Hogyan emlékszik a kezdetekre?

– Egy friss diplomás számára felsőoktatásban tanítani nagy kihívás. De akkoriban a főiskolánk olyan volt, mint egy kis család, mindenki segített a másiknak, biztattuk egymást, ezáltal mára szépen kinőttük magunkat és nagycsaláddá váltunk. Felsőoktatásban dolgozni egyrészt könnyebb, mint középiskolában, például itt már nem kell magaviseleti gondokkal, vagy bármi olyan problémával megküzdeni, mint ott. A mi hallgatóink céltudatosak, célirányosak, tudják, hogy mit szeretnének, és afelé képezzük őket. Jómagam elsősorban nyelvészetet oktatok, a mai ukrán nyelv különböző ágazatait, a magyar–ukrán nyelvi kapcsolatokat, valamint egyik új tantárgyam a filológiai kutatás módszertana, amely a diákok érdeklődését is felkeltette. Emellett nagyon büszkék vagyunk arra kollégáimmal, hogy a végzett hallgatóinkkal kapcsolatban maradtunk, tudjuk, ki és hol találta meg a hivatását, valamint, ha segítségre van szükségük, hozzánk bizalommal fordulhatnak.

–  Hogyan oldották meg a távoktatással járó nehézségeket?

– Mint az oktatás minden résztvevőjét, minket is váratlanul ért a távoktatás. Eleinte nem volt egy egységes, belső hálózatunk – ma már van –, amelyen keresztül dolgozhattunk volna, így egyéb alternatívákat kerestünk, telefonon, a közösségi médián keresztül tartottuk a kapcsolatot a hallgatókkal. A kezdeti nehézségek után azt mondhatom, gördülékenyen folyt a munka. Személyes véleményem azonban, hogy nem célszerű hosszú távon fenntartani ezt a fajta oktatást, hisz a személyes kontaktus tanár és diák között nagyon fontos. Emellett Huszti Ilona vezetésével és több oktató részvételével létrehoztunk egy kutatói csoportot, s a távoktatás tapasztalatait mértük fel.

– A tanítás mellett tehát kutatói munkát is végez.

– Oktatói pályám kezdetén engem és több kollégámat Soós Kálmán akkori rektorunk biztatott arra, hogy nyissunk a tudományos munka felé is. Ennek hatására felvételiztem az ELTE Nyelvtudományi Doktori Iskolájába, ahol a Szláv Filológiai Intézetben gyarapíthattam a tudásomat. Ott alakult ki a tudomány iránti szeretetem, amely ma is az életem része. Több kutatásomban vizsgáltam a kárpátaljai irodalmi művekben fellelhető magyar jövevényszavak eredetét, majd a magyarországi ukrán nyelvtudományt kutattam, amelynek több mint százéves múltja van.

– Nemrég docensi címet szerzett. Milyen érzései voltak ezzel kapcsolatban?

– Felsőoktatási pedagógiai pályám végzéséhez szükséges a docensi cím, amelynek megszerzéséhez többek között tudományos publikációk, önálló kutatások, szakmai tapasztalat szükséges. Büszke vagyok arra, hogy sikerült megszereznem ezt a címet, ezáltal is erősítve magamat és a főiskola intézményét.

– Mit jelent önnek a hivatása?

– Számomra nagyon fontos a hivatásom. Mindig is azt éreztem, hogy szeretem, amit csinálok, és jó helyen vagyok. Örömmel tölt el, amikor egykori tanítványaim a pedagógusi vagy tudományos munkát választják, mert ez mutatja meg igazán, hogy van helyünk itt a közösségünkben.

Kurmay Anita