Tanévnyitó ünnepség a Rákóczi Főiskolán

A beregszászi református templomban tartotta tanévnyitó ünnepségét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) szeptember 24-én.

Az ünnepség kezdetén Margitics János, a Beregszászi Református Egyházközség lelkipásztora köszöntötte a jelenlévőket. Nemzeti imádságunk eléneklését követően Csernicskó István, a Rákóczi Főiskola rektora köszöntötte az elsős hallgatókat. Kiemelte, a főiskola huszonöt éves múltra tekint vissza, mely alatt az intézmény komoly fejlődésen ment keresztül. „Nagy öröm számunkra, hogy a tavalyi háromszázkilencvenhárom hallgató után idén négyszáztizenöt elsős kezdi meg a tanévet” – hangsúlyozta, majd hozzátette: a doktori fokozattal és docensi kinevezéssel rendelkező oktatók száma is növekedett. Beszédének végén sok sikert és eredményes tanévet kívánt a gólyáknak.

Ezt követően Szabó Levente első évfolyamos magyar szakos hallgató olvasta fel a hallgatók fogadalomtételét, majd Csernicskó István és Orosz Ildikó kézfogásukkal az intézmény hallgatóivá avatták a diákokat.

A tanévnyitó ünnepségen átnyújtották a főiskola tudományos tanácsa által létrehozott Rákóczi-díjat, amely az önálló kárpátaljai magyar nyelvű felsőoktatás létrejöttének, a főiskola megmaradása és fejlesztése érdekében döntő szerepet vállaló személyek tevékenységének elismerése. A kitüntetésben azok részesülhetnek, akik erkölcsi kiállásuk, anyagi támogatásuk révén jelentősen hozzájárultak több ezer kárpátaljai magyar fiatal képzéséhez. A díjat minden évben két személy – egy anyaországi vagy külföldi és egy kárpátaljai – kaphatja. Az idei évben a Rákóczi-díjat Misovicz Tibor, a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány titkára és Herczog György, a Kárpátaljai Nemzeti Kisebbségek Kulturális Központjának vezető módszerésze vehette át. „Jelen lehettem a főiskola megalapításánál, amely mindig jó vezetők kezében volt, kívánom, hogy továbbra is maradjon így” – mondta Misovicz Tibor.

2019-ben a főiskola első alkalommal adományozott Tomcsányi Hűségdíjat, mellyel azon oktatót vagy dolgozót tüntetik ki, aki legalább két évtizede kiemelkedő tevékenységével segítette az intézmény fejlődését. Az idei tanévben Molnár József, a Földtudományi és Turizmus Tanszék vezetője kapta az elismerést.

Szintén első alkalommal adományoztak 2019-ben Rákóczi-főiskoláért emlékérmet. A díjat a főiskola azon kutatójának, oktatójának vagy munkatársának ítélhetik oda, aki legalább tízéves munkaviszonnyal rendelkezik az intézményben. Idén az emlékérmet Nagy Zsuzsanna, a főiskola tervező közgazdásza és Szabó Géza, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány egykori kuratóriumi elnöke vehette át.

A 2021-es tanév kezdetén is átadásra került a Rákóczi Főiskola kiváló dolgozója kitüntetés, melyet azon aktív oktatók, kutatók és alkalmazottak kaphatnak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak munkájuk terén. A díjat idén Belovics Andrea, a főiskola könyvelője és Buda Zsuzsanna, a Tanulmányi és Karrier-követési Osztály vezetője érdemelte ki.

Orosz Ildikó, a főiskola elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akiket kitüntettek, hiszen „az ő munkájukra is szükség volt ahhoz, hogy most itt lehessünk”. Továbbá kiemelte, hogy a folyton változó világunkban folyamatos tanulásra van szükség, nem lankadhat a figyelmünk, különben nem tudunk felzárkózni, tovább lépni. „Az okos ember másnak a példáján és kárán tanul, s a maga tapasztalataival előbbre viszi a jót, mit örökölt, elődeitől átvett. Ez minden nemzedék társadalmi kötelezettsége” – zárta beszédét az elnök asszony Erdélyi László Gyula magyar bencés szerzetes gondolataival.

Az esemény záróakkordjaként a történelmi egyházak képviselői kérték Isten áldását a jelenlévők életére.

Kurmay Anita

Tanévnyitó ünnepség a Rákóczi Főiskolán
Tanévnyitó ünnepség a Rákóczi Főiskolán
Tanévnyitó ünnepség a Rákóczi Főiskolán
Tanévnyitó ünnepség a Rákóczi Főiskolán
Tanévnyitó ünnepség a Rákóczi Főiskolán
Tanévnyitó ünnepség a Rákóczi Főiskolán
Tanévnyitó ünnepség a Rákóczi Főiskolán
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.