Évtizedeken át volt elmaradhatatlan tartozéka a belváros arculatának. Bármikor mentem a főtéri korzón, vele mindig összefutottam. Kora tavasztól késő őszig, amikor az időjárás engedte, a református templommal szemközti padon ücsörgött, a teret uraló főiskola épületének tövében, vagy a sétálóutca végén, a hármas úttalálkozásnál álldogált, amit a népnyelv csak majomszigetként emleget, így egyben, kisbetűvel. A város forgatagát figyelte éberen, ismerősökre vadászott, akiktől némi pénzt lejmolhatott, hol alkoholra, hol csak kávéra. Ugyanis ő ciklikus alkoholista volt. Egy időszakban az ájulásig itta magát heteken át, aztán jöttek a kávézós napok, a zacc-filozofálgatások. Ha az ember ilyenkor beszélgetett vele, megtapasztalhatta, milyen tájékozott, naprakész a világ dolgaiban. Mindenről megvolt a véleménye, ugyanakkor élénken érdekelte a másoké. Bevallom, néha, amikor pár korsó sörrel megvásároltam a társaságát, már idegesítettek a türelmetlen kérdései, mivel meg sem várta a válaszomat, máris érkezett a következő. Ilyenkor úgy éreztem, velem csupán a saját elképzeléseinek igazát kívánta alátámasztani, no meg, talán úgy gondolta, minél tovább húzza az eszmecserét, annál több sört ihat.
Kamaszként ismertem meg, mikor lázadó korszakomat éltem. Csatlakoztam az úgynevezett Fradi Parki Rockerekhez, ő nem, csak szeretett közöttünk üldögélni és beszélgetni. Belső-ázsiai származású volt, de úgy tudom, már Beregszászon született. Nem volt családja. Keleti harcművészettel foglalkozott, olykor tanítványai is akadtak, akik a városi kölykök közül kerültek ki. Megesett, hogy részegen vissza is élt ezzel a tudással. Láttam, amikor fiataloktól pénzt zsarolt ki a diszkóban, hogy azonnal Pásához siessen vodkát venni. Ugyanis ebben a korszakban, amikor Gorbacsov főtitkár elvtárs-bajtárs hadat üzent a birodalmat megbénító alkoholizmusnak, hivatalosan, csak néhány helyen lehetett beszerezni a jókedvszérumot, azt is időkorlátok között. Ám az ember leleményes, főként, ha az önpusztításról van szó, a vörös vezér nem tanult az amerikaiak kudarcából. A városban számos háznál árultak bort, vodkát vagy sört. A vodkát többnyire szeszből pancsolták Gyibrován, egy románok lakta faluban, a Kárpátokban, aminek lakói hatalmas hasznot húztak az alkoholtilalomból. A házi kiméréseket tocskáknak nevezik, ami oroszul pontot jelent. Beregszászban, a helyi Al Caponék és Lucky Luciánók, Joli néni, Iduska néni, gyágyá Misa, J. István és társaik üzemeltették a földalatti szeszkereskedelmet. Voltak olyan helyek is, ahol nyíltan, mint egy kocsmában, az udvaron, asztaloknál ülve, helyben el lehetett fogyasztani a megvásárolt portékát. A körzeti megbízottat lefizették, de általában a rend dicső őrei is ilyen helyeken szerezték be szükségleteiket.
Voltak olyan időszakok, amikor a korrupció dacára, a milicisták rászálltak ezekre a zugárusokra, ilyenkor nehéz volt bárminemű alkohol beszerzése. Az óvatos árusok csak kifejezetten megbízható egyéneket szolgáltak ki. Ilyen volt Mira is, aki főként a Vérke-parton és a belvárosban látogatta ezeket a helyeket. Az így megszerzett borral, mert ekkor többnyire a házi bor volt a sláger, mivel a kertvárosban szinte mindenkinek volt szőlője, vagy a vonatállomás melletti park vagy a temető felé vette az irányt. A Fradi Park, persze nem ez volt a hivatalos neve, ahol a szovjet érában még egy Lenint ábrázoló nagyméretű mellszobor is volt, a város közepén, forgalmas helyen van, a vörös prohibíció idején, itt kockázatos volt alkoholt fogyasztani. Mi, beregszászi rockerek, azért olykor megtettük. Úgy éreztük, bátrak vagyunk, és ahogy a bor fogyott, ez a bátorság csak nőtt. Miránál ez nemegyszer csapott át ámokfutásba.
A vedelési fázisban sokszor szenvedett különböző sérüléseket, ezek többsége elesésből, balesetből fakadt, de előfordult, hogy megverték. A Szovjetunió szétesését követően, amikor beköszöntött a bandita-világ, nem volt nehéz bajba keveredni, elég volt, ha csak rosszul nézett az ember, vagy a másik félreértett egy nem is neki szánt mondatot. Mira pedig nem bízta a véletlenre, többnyire elébe ment a dolgoknak, karate ide vagy oda, nemegyszer alaposan helyben hagyták. Velem mindig tisztelettudó volt, főként, amikor már írni kezdtem, jobban mondva, amikor megjelentek az írásaim. Beszélgetéseink során kiderült, hogy a stílusból akkor is rájött, én írtam az adott cikket, ha azt álnéven szignóztam is.
A politikai nézetei igen zavarosak voltak. Az utóbbi időben, amikor a polgárháború sújtotta ország a gazdasági és az erkölcsi mélypont felé süllyed, sokszor emlegette, mennyivel jobb volt a szovjetek alatt. Aztán, két korsó sörrel később, már a vörösöket szidta, meg a Nyugatot, amiért támogatja ezt a rezsimet, miközben 10 hrivnyából már egy pancsolt felest sem lehet meginni. Sosem volt állásban, alkalmi bevételekből, tarhálásból, na és persze az édesanyjából élt, aki nyugdíjából mindvégig etette. Túlélő volt. Tavasztól őszig bebarangolta a város környékét, gyümölcsöket és zöldségeket szedett, gombászott. A várost ritkán hagyta el, ő volt az igazi lokálpatrióta. Hová is mehetett volna, Beregszász volt az otthona!
Hazalátogatva, sokszor kerestem a társaságát, hiszen egy sör vagy kávé mellett értesülhettem a friss hírekről, mi történt a városban, mi fog történni, és szerinte kik és mik állnak a háttérben. Tavaly nyáron még közös fotókat is készítettünk a Symbol előtt, a korzón. Nehezen akart tablet elé állni, mintha már készülődött volna a végzetes tettre. Később értesültem arról, hogy korábban is voltak sikertelen kísérletei.
2018 januárjában éppen a Kölcsey-emléktábla megkoszorúzására indultam, amikor a korzón összetalálkoztam az egyik hazai irodalmárral, kisvártatva csatlakozott hozzánk az egyik szobrász barátom is. Még volt némi időnk, beültünk egy kávéra a közeli vendégváróba. Néhány perc után Mira jelent meg, alaposan elázva, piszkosan, véresen. Előbb a szobrásztól kért pénzt vodkára, majd tőlem. Hogy rászorultságát nyomatékosítsa, fejéről levette a sapkát, egy hosszú, véres seb tátongott koponyája tetején. Betört a fejem – mondta kínosan nevetve. Már korábbról is tartozott egy kisebb összeggel, mégis adtam neki némi pénzt, hogy tompíthassa a fej és a lélek fájdalmát. Megkértem, nyomban menjen be a kórházba, hogy a sérülését elláthassa egy orvos, ő meg is ígérte, majd elindult az Edelvejsz nevű kocsma felé. Ekkor láttam utoljára.
Mindig úgy tekintettem erre a furcsa emberre, mint aki egyszerre él a kaffkai, a rejtői és az örkényi világban, magában hordozott egyfajta komor-komikumot, valótlansági állandót. Mira nem jött és nem ment, ő mindig jelen volt. Sok embert zavart ez a jelenlét, mert a vedelési fázisban olykor erőszakosan kéregetett, viszont ha néhány napig nem látták, mindenki azt kérdezgette, vajon mi történhetett vele. Sosem láttam enni, mégsem volt lefogyva, többnyire tiszta ruhában járt. Egy komor, téli estén magához vett egy kötelet, majd kisétált a temetőbe. Bekopogott az őrhöz, és egy hokedlit kért, aki adott is neki.
Lengyel János
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.
Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.
