A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A McLaren versenyzője egy neves F1-es szakíró szerint titokban egy másik kategória autóját tesztelhette.
Az ártalmatlannak tűnő elváltozás mögött néha komoly problémák is állhatnak.
A varjúfélék – varjak, hollók, szajkók – közismerten okos madarak.
Indítsd a napod egy finom, tápláló reggelivel anélkül, hogy a pénztárcád bánná!
A modern életvitel gyakran szembesít minket az örök dilemmával: hogyan együnk úgy, hogy megőrizzük az egészségünket és karcsúságunkat?
Néhányan tartanak az alváslabortól, mondván ilyen körülmények közt annyira sem fognak tudni aludni, mint otthon, de kevés az ilyen eset.
Mohamed Szalah után a Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk is meghosszabbította a nyáron lejáró szerződését a csapattal.
A TIME magazin minden évben összeállítja a világ 100 legbefolyásosabb emberének listáját – és a 2025-ös válogatás különösen izgalmasra sikerült.
Üdvtörténetünk legszentebb hetéhez Jézus elárulása, megtagadása, kínzása és megölése épp úgy hozzátartozik, mint dicsőséges feltámadása is.
Az intim egészség megőrzése érdekében számos tanáccsal bombáznak bennünket, és ezek közül sok valóban hasznos.
Természetes holdporból készült napelemek segíthetik a jövőbeli holdbázisok energiaellátását.
Tudtad, hogy a magnézium a szervezetünk számos fontos folyamatában komoly szerepet tölt be?
A D-vitamin alapvető szerepet játszik szervezetünk számos funkciójában
A legrégebbi ismert meteorraj, a Lyridák lesznek megfigyelhetők április 22-én, kedden.
A narancsbőr, amely leginkább a nők rémálmaként ismert, világszerte több millió embert érint.
A rákkeltő anyagok csak a jéghegy csúcsát jelentik.
Ha a bőröd száraz, a koncentrációd csökkent és indokolatlanul fáradtnak érzed magadat, akkor nagyon általános tüneteket tapasztalsz – talán Omega-3 hiány áll a háttérben?
Lehet, hogy minden nap szedi, mégsem érez semmit – mert rosszul csinálja!
A férfi kézilabda NB I-be feljutott Szigetszentmiklósi KSK nagy hírt jelentett be.
Fogfájás esetén néhány egyszerű módszer segíthet enyhíteni a panaszoka.
Érdemes kiemelten figyelni a gyermekekre.
A medvehagyma nemcsak ízletes fűszernövény, hanem igazi természetes gyógyír is – különösen akkor, ha teaként fogyasztod!
A mindennapokban sokan küzdenek azzal, hogy folyamatosan fáradtnak érzik magukat.
Az egyik legnyilvánvalóbb aggály az ilyen épületeknél a tűzvédelem., de tűzbiztonság szempontjából is megfelelő ez az alternatíva.
A ginkgo biloba újra reflektorfénybe került mint az agyműködés természetes támogatója.
A vitaminok az egészségünk fenntartásához nélkülözhetetlenek.
A WHO halaszthatatlan intézkedések meghozatalára szólít fel, mivel a kanyaró terjedése már 58 országot érint.