Újabb kárpátaljai áldozata van az ukrajnai háborúnak: a fronton életét vesztette a Huszti járásból származó Vaszil Rohacs. A katona mindössze 37 éves volt.
A tragikus hírt a Pilipec (Fülöpfalva) közösség vezetője, Vitalij Pirinec tette közzé hivatalos Facebook-oldalán.
Vaszil Rohacs 1989. január 1-én született. A közlés szerint Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét harci bevetés közben.
A megemlékezésben kiemelték: a katona bátorsága, lelki ereje és önfeláldozása örökre megmarad az emlékezetben. A közösség részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak, barátainak és bajtársainak.
Az elesett katona temetésének időpontjáról és helyéről később adnak tájékoztatást.
A Kárpátinfo.net őszinte részvétét fejezi ki az elesett katona családjának, hozzátartozóinak és barátainak.
Kárpátalja háborús áldozatai
Korábban hírt adtunk róla, hogy Munkácson utolsó útjára kisérték a fronton elesett védőt, Julij Kalit. A 45 éves kárpátaljai katonát sokáig eltűntként tartották nyilván.Julij Kali 1979-ben született. A katona az Ukrán Fegyveres Erők A4030-as katonai egységében, a Pokrovszki irányban teljesített szolgálatot. A rendelkezésre álló információk szerint 2024. december 13-án esett el harci feladat végrehajtása közben.
A Jaszinyai (Kőrösmező) kistérség közlése szerint Kárpátalján, a Rahói járásban található Kvaszi (Tiszaborkút) településen végső búcsút vettek a hősi halált halt katonától, Ivan Truszovtól. A védő mindössze 39 éves volt.
A Técsői Városi Tanács közlése szerint az orosz-ukrán háborúban 2025. február 15-én életét vesztette a técsői születésű Csernyavec Jurij Mihajlovics. A tájékoztatás szerint a 1977-ben született Csernyavec Jurij Mihajlovics 2022-ben vonult be a hadseregbe.
A Jaszinyai kistérség közlése szerint az orosz-ukrán háborúban életét vesztette a Rahói járásban található Kvászi (Tiszaborkút) település lakosa, a 39 éves Ivan Truszov.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.