A magas intelligencia és a boldogság közötti kapcsolat nagyon gyenge, sőt néha enyhén negatív is.
Az NB I ötödik fordulójában az Újpest rendkívül simán, 4-1-re győzött a ZTE vendégeként.
Az iskolapadban ülve hallgatod a tanár monoton magyarázatát, a lábaid pedig automatikusan elkezdik verni az ütemet az asztal alatt…
A köles szuper fehérjeforrás és igazi antioxidáns-bomba.
Könnyű, gyorsan elkészíthető reggeli ötletek a mindennapokra.
A tavaly nyáron szerződtetett holland világbajnok Dione Housheer hároméves szerződését további hárommal meghosszabbította a kézilabda Bajnokok Ligájában címvédő Győri Audi ETO KC vezetősége.
Eddig rejtett veszélyekre derült fény.
A tudatos táplálkozás, a megfelelő folyadékbevitel és az apró, következetes lépések látványos eredményeket hozhatnak.
Nagyon nem jött jókor. A világranglistán 156. Piros Zsombor "korábban még sosem érzett fejfájással", betegen küzdött az amerikai nyílt teniszbajnokság főtáblájának az első fordulójában.
Komolyabb betegség is állhat a háttérben, érdemes utánajárni, hogy mi okozza a panaszokat.
A szárazföld ma már fontosabb szerepet játszik a tengerszint emelkedésében, mint az olvadó gleccserek.
Közel 50 százalékkal csökkentheti bizonyos daganattípusok kialakulását, és nem ez az egyetlen előnye.
Most ismét egyre népszerűbb a meggymag-párna, mely a gyógyszertárakban kapható hűtő-melegítő zselék és a melegvizes palackok remek természetes alternatívája lehet, ráadásul te is könnyen elkészítheted!
Az emésztési zavarokat gyakran figyelmen kívül hagyjuk, hiszen olykor stressz vagy táplálkozási változások is okozhatják őket.
Az UEFA elutasította a Barcelona kérelmét, hogy a katalánok idegenben kezdhessék meg a Bajnokok Ligája-alapszakaszt.
Megtalálták a feltámadás bizonyítékát? Itt vannak a döbbenetes részletek.
Reggelente nem mindig könnyű elindulni, különösen, ha az alvás nem volt elegendő vagy pihentető.
A modern életvitel egyik jelensége, hogy sokan hajlamosak késő estig ébren maradni, legyen szó munkáról, szórakozásról vagy egyszerűen csak a mindennapi nyüzsgésről.
Nem tudni, hogy gyógyászati célra vagy szórakozásra használták.
A brazil futball legújabb szupertehetsége mindössze 8 éves, de már világcégek állnak sorban érte.
A futás régóta az egyik legnépszerűbb mozgásforma, hiszen amellett, hogy nulla költséggel belevághatunk, rendkívül hatékonyan javítja az állóképességünket, segít a kalóriák gyorsabb elégetésében és ráadásul mentálisan is erősít.
A fahéjat mint fűszert előszeretettel használjuk sütemények és teák ízesítéséhez, finom illatát és zamatát mindenki szereti.
Ugye te is jártál már úgy, hogy egy meleg nyár napon felvettél egy kényelmes lábbelit, majd a kedvező időjárási viszonyok közepette az izzadság miatt csúszkálni kezdett a lábad?