A nyári szezonban rengeteg egészséges és friss étel közül lehet válogatni, az egyes vízhajtó hatású gyümölcsök és zöldségek különösen jól jönnek, ha folyadékot tart vissza a szervezet a nagy melegben, ráadásul még a fogyást is támogatják.
A szervezet vízháztartásának egyensúlyára számos tényező van hatással. Ha a rendszer felborul, felgyülemlik a szövet közötti folyadék, ami mind egészségügyileg, mind pedig esztétikailag problémákat okoz. Számos alkalommal elegendő egy jól átgondolt életmódváltás, azonban abban az esetben, ha az étkezés és a testmozgás hatására sem változik a helyzet, mindenképpen célszerű orvossal konzultálni a fokozott vizesedésről - írja a retikul.hu.
A vizesedést alapvetően a nyirokkeringés lassulása okozza, ilyenkor pedig akár egy-két hét leforgása alatt is pár kilóval megugorhat a testsúly. Ezt semmiképp nem érdemes tényleges hízásnak tekinteni, ám tény, hogy a különbség centiben mérhető, és igencsak látványossá tud válni. A zsírégető edzések sokszor nem is működnek megfelelően ilyenkor, hiszen a felgyülemlett szövet közötti folyadék, valamint a nyirokrendszer működésének felborulása a fogyást is gátolja.
A fokozott vízvisszatartás mögött hormonproblémák, túlzott sóbevitel, elégtelen vízfogyasztás, stressz és mozgáshiány éppúgy meghúzódhat, ám számos esetben az étrendben keresendő a kiváltó ok. A nyári szezonban szerencsére rengeteg olyan zöldség és gyümölcs adott, amelyek segíthetnek helyreállítani a szervezet vízháztartását, s egyúttal elhajtani a feleslegesen visszatartott vizet. Ezeket az ételeket mindenképpen érdemes beépíteni az étrendbe!
Vízhajtó hatású gyümölcsök és zöldségek: segítenek az alakformálásban
Eper
Az eper a szezon egyik kedvenc gyümölcse, elképesztően felkapott, ráadásul nem csupán kimagasló antioxidáns-tartalma miatt érdemes rendszeresen fogyasztani. Szuper vízhajtó összetevő, akár smoothie részeként, akár önmagában érdemes beépíteni az étrendbe. Kimagasló rosttartalmának köszönhetően a feleslegesen visszatartott folyadék elhajtása mellett a kiegyensúlyozott emésztéshez és anyagcseréhez szintén hozzájárul, így több irányból is támogatja a fogyást.
Málna
Az eper mellett mindenképpen meg kell említeni a másik piros finomságot is. A málna éppen olyan népszerű gyümölcs a szezonban, nem véletlenül. Fantasztikus vízhajtó és méregtelenítő alapanyag, amit részben a benne található káliumnak köszönhet. Igazi antioxidáns-bomba, ami a szövet közötti folyadék csökkentésén túl a fogyásban is segíthet. Alacsony kalóriatartalmából adódóan remekül beilleszthető a diétás étrendbe.
Spárga
A spárga a benne található aszparaginsavnak köszönhetően erőteljes vízhajtó tulajdonsággal rendelkezik, így felgyülemlett szövet közötti folyadék esetén mindenképpen ajánlott a rendszeres fogyasztása. Szó szerint kipucolja és átmossa a szervezetet, rendkívül pozitív hatással van a testben zajló méregtelenítő folyamatok működésére. Nagyon alacsony a kalóriatartalma, ráadásul kimagasló mértékben tartalmaz rostokat, így nagyban hozzájárul a súlyvesztéshez.
Uborka
Az uborkát sokan hidratáló tulajdonsága, valamint kimagasló vitamin-, illetve ásványianyag-tartalma miatt fogyasztják, ám vízhajtó hatása éppúgy megemlítendő, amikor a pozitívumokat soroljuk. Káliumtartalmának köszönhetően remek vízhajtó, átmossa a szervezetet, ráadásul nem csak a feleslegesen felgyülemlett víztől szabadít meg, a méreganyagokat szintén kipucolja.
Ribizli
A ribizli igazi slágergyümölcs ilyenkor, kiváló rostforrás, segít kipucolni a bélrendszert, valamint hozzájárul a fogyás sikerességéhez. Káliumtartalmának köszönhetően a megrekedt szövet közötti folyadékkal is felveszi a harcot, remek vízhajtó gyümölcs a szezonban, ráadásul alacsony kalóriatartalma miatt bármikor csipegethetsz belőle.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.