A magas intelligencia és a boldogság közötti kapcsolat nagyon gyenge, sőt néha enyhén negatív is.
A javasolt étrend 27 százalékkal csökkenti a korai halálozás kockázatát.
Az arany a héten folyamatosan újabb és újabb rekordokat döntött.
A Barátok közt producere kérte meg, hogy ne verje nagy dobra, mivel foglalkozott korábban.
A vadgesztenye kivonatát tartalmazó krémek, kenőcsök és kapszulák emberek százainak segítenek a vénás keringési problémák enyhítésében.
Sokan azt hiszik, a szomjúság majd időben jelez, pedig az elégtelen vízivás gyakran észrevétlenül kezdődik.
A magnézium kulcsszerepet játszhat a vastagbélrák megelőzésében.
Sokan csak a kovászos uborkával vagy a tökfőzelékkel azonosítják a kaprot, pedig ez az aromás zöldfűszer évszázadok óta fontos szereplője a konyhának és a természetes gyógyászatnak is.
Kevesen gondolnak bele, hogy a cigaretta nemcsak a tüdőt és a szívet rongálja, hanem a látásunkat is veszélyeztetheti.
A bőr hidratálása fontos lépés a szépségápolásban, és nem merül ki csupán a hialuronsav használatában.
A világ egyik leghalálosabb daganata szinte mindig későn kerül felismerésre.
A La Liga 7. fordulójában a bajnoki címvédő 2-1-re nyert hazai pályán a Real Sociedad ellen.
Hatalmas verseny indulhat a Hold dollármilliókat érő ásványáért.
Bizonyos növényi olajok gazdag antioxidáns-tartalmuknak köszönhetően kulcsszerepet játszanak a sejtek védelmében.
Felturbózza az immunrendszert a daganat elleni harcban.
2026-ban mutatkozik be a Cadillac csapata a Forma-1 mezőnyében.
A kar formálása sok nőnek probléma, mivel a bőr a korral egyre inkább veszít a rugalmasságából.
Rejtett kockázatokat tártak fel a kutatók.
Nem kell a legprofibb felszerelést megvenni ehhoz, hogy edzeni kezdj.
Otthon is könnyen elkészíthető, és nagyon egészséges.
Sok nő életében okoznak nehézséget a havonta visszatérő menstruációs görcsök.
Az olívaolaj nemcsak a konyhában hasznos, hanem a háztartás tisztaságában is főszerepet kaphat.