A Barátok közt producere kérte meg, hogy ne verje nagy dobra, mivel foglalkozott korábban.
Balogh Edinát az ország nagy része a Barátok köztben ismerte meg, de azért nem volt korábban sem teljesen ismeretlen. Modellként dolgozott, sőt szépségkirálynő is volt, és bár a tehetsége mellett valószínűleg a szépsége is szerepet kapott a kiválasztásában, a Barátok közt alkotói úgy gondolták, jót tenne a munkájának és az alakításának, ha inkább hallgatna a múltjáról – mondta el a színésznő Hajdú Péter műsorában, amit a Bors szemlézett - írja a nlc.hu.
Nem akarták, hogy a nézők azt lássák bennem, hogy egy szépségkirálynő vagyok, hiszen az a karakter, akit játszottam, egy egyszerű pultos lány volt. Az ország végül így is ismert meg engem, és hosszú ideig nem is beszéltünk a modellkedésről.
Edina tíz éven át alakította Nádor Kingát a sorozatban, pedig volt időszak az életében, amikor eléggé elbizonytalanodott a színészkedést illetően.
Jelentkeztem a Színház és Filmművészeti Egyetemre, 17 éves voltam, s azzal kezdte Jordán Tamás, hogy az ő osztályába biztosan nem kerülök be ilyen fiatalon. Ő tanácsolta, hogy menjek a Gór Nagy Mária Színitanodába, s térjek vissza jövőre a felvételire. Nem mentem vissza, éreztem, hogy ez nem az én világom, én biztosan nem akarok színésznő lenni.
Aztán mégis csak odatévedt a Barátok közt castingjára, amit sikerrel vett, de a bizonytalanság eközben is úrrá lett rajta. Hatszor hívták be meghallgatásra, idővel azt érezte, hogy elege van ebből, és ez lesz az utolsó. Végül nagyon sokat köszönhetett a sorozatnak, egy nagyon szép szakaszt jelent ez az életéből.
Kiss Ramónával és Szabó Erikával volt köztük egy kis egészséges rivalizálás, de Edina azt mondja, igazi gondja sosem volt velük, egészen mások voltak azok, akik megpróbálták kifúrni a produkcióból. A stáb és a közös munka a mai napig hiányzik neki, de most a gyermekei és a párja, Szabó Simon töltik ki a mindennapjait.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.