Évente mintegy 15 millió ember korai halála lenne megelőzhető gyümölcsökben, zöldségekben és magvakban gazdag étkezéssel, a tejtermék- és húsfogyasztás minimálisra korlátozásával – ezt állapította meg az emberek és a bolygó egészségét egyaránt szolgáló étrendről kiadott éves elemzésében egy nemzetközi szakértőkből álló bizottság.
A javasolt étrend az EAT-Lancet Bizottság idei jelentése szerint 27 százalékkal csökkenti a korai halálozás kockázatát, és mérsékli a szívbetegségek, rák, cukorbetegség és egyéb krónikus betegségek kialakulásának kockázatát is.
A főleg teljes kiőrlésű gabonákból, gyümölcsökből, zöldségekből, diófélékből és hüvelyesekből, például lencséből és vörösbabból álló ajánlott étrend csak csekély mennyiségű halat, tejterméket és húst tartalmaz.
„Jelenleg minden nemzeti étrend jelentősen eltér attól, ami a bolygó egészségét szolgálná, de az említett mintára való áttéréssel évente körülbelül 15 millió halálesetet lehetne megelőzni, a globális éves korai halálozás 27 százalékát” – írták a kutatók.
A javasolt diétára történő átállás csökkentené a nem fertőző betegségek kialakulásának kockázatát, és támogatná a hosszú, egészséges életet
– hangsúlyozták a jelentés szerzői.
Az áttérésnek jelentős hatása lenne a környezetre is, ugyanis csökkenne a sok erőforrást igénylő élelmiszerek, köztük a vörös húsok iránti keresletet, ami egyúttal mérsékelné az üvegházhatású gázok kibocsátását, továbbá az élelmiszerek előállításának földterület- és vízigényét.
Az ajánlás szerint naponta 150 gramm vagy 3-4 adag teljes kiőrlésű gabonát, 500 gramm vagy 5 adag gyümölcsöt és zöldséget, 25 gramm vagy egy adag diófélét és 75 gramm vagy egy adag hüvelyest kellene fogyasztani. Az étrend tartalmazhat 200 gramm vagy heti egy adag vörös húst, 400 gramm vagy heti két adag baromfihúst, 700 gramm vagy heti két adag halat, továbbá hetente 3-4 tojást és napi 500 gramm tejterméket, azaz napi egy adag tejet, joghurtot vagy sajtot.
A javasolt étrend korlátozza a hozzáadott cukrok, telített zsírok és só fogyasztását, amelyeket gyakran tartalmaznak a feldolgozott élelmiszerek.
A kutatók szerint bár világszerte elegendő élelmiszert termelnek, a világ nyolcmilliárdos lakosságának csaknem a fele, mintegy 3,7 milliárd ember nem jut hozzá biztonságosan az egészséges élelmiszerhez, a tiszta környezethez, és nem keres annyit, amiből megélhetne.
Az elemzés szerint a világ leggazdagabb 30 százalékának étrendje felelős az élelmiszerrendszerek okozta teljes környezeti terhelés mintegy 70 százalékáért.
„Az élelmiszerrendszerek átalakítása komoly környezeti és társadalmi feladat, de ez az előfeltétele a biztonságos klímához és egészséges bolygóhoz való visszatérésnek” – jelentett ki Johan Rockstrom, a bizottság társelnöke, a Potsdami Klímakutató Intézet (PIK) igazgatója.
Ha az egész világ áttérne a bolygónk egészségét szolgáló étrendre, és a károsanyag-kibocsátást határozott klímapolitikával csökkentenék minden ágazatban, akkor az üvegházhatású gázok kibocsátása több mint 50 százalékkal csökkenhetne, ami olyan léptékű, mintha megszűnne a világ összes széntüzelésű erőművének károsanyag-kibocsátása – állapította meg a bizottság.
A szakértői testület a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a megmaradt erdők, vizes élőhelyek és más természetes élőhelyek védelmére irányuló intézkedéseket is szorgalmazott.
Továbbá hangsúlyozták, hogy a kormányok az egészségtelen termékekre kivetett adókkal, valamint a gyümölcsök és zöldségek termelésének és fogyasztásának támogatásával segíthetnek az ajánlott étrendre való áttérésben - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.