Zelenszkij hangsúlyozta, hogy a létesítmény több mint 500 kilométerre található az ukrán államhatártól.
Oroszország az éjszaka folyamán több tucat drónnal vette célba Odesszát és a környező térséget.
Zaporizzsja: négyre emelkedett a sebesültek száma az orosz dróntámadás után.
Zelenszkij az ukrajnai háborúban elszenvedett orosz veszteségekről beszélt.
Európa a gyakorlatban továbbra is vásárol energiahordozókat és egyéb árukat Oroszországtól.
A vagyonbefagyasztással és uniós beutazási tilalommal járó korlátozó intézkedések jelenleg 46 szervezetre és 310 emberre vonatkoznak.
Az SZBU szerint a tengeralattjáró súlyosan megrongálódott.
A területi rendezést illetően azonban továbbra is komoly nézetkülönbségek maradtak fenn.
A vezetők elismeréssel fogadták az Egyesült Államok, Ukrajna és Európa között megmutatkozó erős közeledést.
Az igazi békefolyamat kilátása most minden korábbinál közelebb került.
Az amerikai kormányzat Európával együttműködve dolgozik „a biztonsági garanciákon, hogy ne induljon újra háború”.
Megítélése szerint az orosz zárolt vagyonokra alapuló jóvátételi hitel fordulópontot jelenthet a háborúban.
Az orosz csapásmérő drónok és rakéták fő célpontja az ukrán energetikai infrastruktúra.
Oroszország az éjjel 153 drónmal támadta Ukrajnát.
Miközben körülbelül egyharmad nem tudja, mikorra várható az orosz invázió vége Ukrajnában.
Oroszország olaj- és gázbevétele decemberben várhatóan alig fele lesz az előző évinek.
Hétfőn orosz tüzérségi támadás miatt Dnyipropetrovszk megyében áramkimaradás történt a felsővezeték-hálózatban.
Azzal a céllal, hogy megfosszák Oroszországot a háború finanszírozásához szükséges forrásoktól.
Ukrajna kész a frontvonal ideiglenes „befagyasztására”.
A tét nem kisebb, minthogy véget ér-e a több mint 45 hónapja tartó orosz–ukrán háború.
Európának fel kell készülnie arra, hogy háború törhet ki a közvetlen közelében.
A felek részletes megbeszéléseket folytattak a 20 pontos béketervről.
Több mint 1500 drónt, közel 900 siklóbombát és 46 különféle típusú rakétát indított.
Az áramszolgáltatás helyzete az ország déli részén, az odesszai és a mikolajivi régiókban a legrosszabb.
A támadást a nyílt tengeren, Ukrajna kizárólagos gazdasági övezetében hajtották végre.
A támadásokban további 952 civil sebesült meg.
A támadás fő célpontja ismét az energetikai infrastruktúra volt.
Teljes átláthatóságra van szükség a biztonsági garanciák tekintetében - hangsúlyozta Emmanuel Macron államfő egyik tanácsadója.
Minden területen ugyanaz a célunk – a háború tényleges lezárása.
Hangsúlyozták, hogy céljuk továbbra is az orosz hadsereg támadóképességének gyengítése.