Oroszország az éjszaka folyamán több tucat drónnal vette célba Odesszát és a környező térséget – közölte Oleg Kiper, az odesszai Területi Katonai Közigazgatás (OVA) vezetője. A csapások következtében egy vállalat területén nagy kiterjedésű tűz ütött ki, amely átterjedt egy háztartási gépeket, köztük kazánokat és fűtőtesteket tároló raktárra is.
Kiper tájékoztatása szerint a lángokat a mentőegységeknek sikerült teljesen eloltaniuk, és egy közeli logisztikai cég raktárát is megmentették a tűztől.
Szerencsére nincsenek áldozatok. Az illetékes szolgálatok továbbra is a helyszínen dolgoznak
– mondta a tisztviselő, hozzátéve, hogy a károk felmérése folyamatban van.
Az Ukrán Állami Rendkívüli Szolgálat regionális központja közölte: a mentési munkálatokat az ismétlődő légiriadók nehezítették, mivel a tűzoltóknak többször óvóhelyre kellett vonulniuk. A beavatkozásban összesen 20 jármű, több mint 60 mentő, valamint az Ukrán Nemzeti Gárda tűzoltóegységei vettek részt – számolt be az Unian nyomán az index.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.